Nézzük meg közelebbről a világ leggazdagabb, legliberálisabb országát, a demokrácia hazáját, az Egyesült Államokat, azt, amelyik, például élen jár a gyermek-szegénység, és a hadi kiadások terén. A pénzeszközök több mint 40%-a néhányszáz ember kezében van. Vizsgáljuk meg, hogy milyen lehetősége van egy tanulatlan, alkoholista, drogos családban élő gyereknek: lehet bandatag, drogdíler, joga van a tanulatlansághoz, műveletlenséghez, céltalan csavargáshoz, a fegyelmezetlenséghez, és ezzel a „tudással felvértezve” a szabad választáshoz is. Az ellenkezőjéhez is joga van, csak lehetősége, motivációja, pozitív példaképe nincs. Ha nem áll büntetés alatt, ha becsületes, törvénytisztelő állampolgár, akkor pénz hiányában vagy, - mert biztosítása nem fedezi egy komoly műtét elvégzését, - akkor akár meg is halhat. Ha a bűnöző a börtönben megbetegszik,- vagy kihúzza addig, míg lecsukják - akkor bármilyen – legyen az a legköltségesebb – gyógykezelésre jogosult, az állam, a köz pénzén. Elit egyetemre akkor sem kerül be ösztöndíjasként, ha zseni. De bejuthat sportösztöndíjjal, tehát nem a tudással. A szabadság hazájában joga van a híd alatt aludni, joga van kellő ismeret nélkül felelőtlenül ígérgető politikusok közül választani, a rendőri intézkedésnek ellenszegülni, óvadékkal –, ha van pénze – szabadlábon lenni. (A világ pénzeszközének 80 %a fölött 500 család rendelkezik) USA szóban mindig kiállt a szabadságjogok mellett, de ez nem gátolta az őslakosok nagy részének kiirtásában, a rabszolgaság intézményének legalitásától, a japán származású amerikai állampolgárai internálásában, majd abban sem, hogy a McCarthy-izmus korszakában, hogy számos neves művész és tudós emberi jogait - a szocializmus gyakorlatát megközelítve - semmibe vegye. Az amerikai demokráciába belefért a háborút ellenző, a bevonulást megtagadó fiatalok bebörtönzése, gumibotozása, majd a visszatérő veteránok cserbenhagyása. A „művelt”, felvilágosult nyugat, amelyik lenézéssel, megvetéssel vegyes szánakozással tekintett Magyarországra, miközben a rabszolgák sokaságát szállította az USA-ba. Ezzel egy időben, e „barbár” országban a következő sorok születtek:

„Hol a teremtés ősi jogai /                                                                                                                       E névhez „ember” adván örökül - /                                                                                                 Kivéve, aki feketén született,/                                                                                                               Mert azt baromnak tartják e dicsők /                                                                                           S az isten képét szíjjal ostorozzák.                                                                                              

 A fenti perspektívákat kínálja a liberalizmus, amely szembehelyezkedik az emberek igazság-érzetével, megengedi többszázezer illegális migráns befogadását, de nem tud eltartani egy EU-n belüli fogyatékost, miközben a média szívfacsaró és könnyfakasztó, a fogyatékosok jogait védő, még több empátiát, toleranciát követelő hírekkel, történetekkel bombázza a közvéleményt. Ugyanezen, a liberalizmus egyik fellegvárát jelentő ország lelepleződött, (csontvázak borulnak ki a szekrényből) mint ahol a 70-es évek közepéig titkos ember-kísérletet folytattak egy alacsonyrendűnek nyilvánított kisebbség (lappok) egyedein. Lehangoló, hogy a nemzetközi szervezetek is a liberalizmus és a gazdasági érdekek nyomása alá kerültek: a WHO „kimutatta”, hogy az uszkve 10000 éve fogyasztott természetes ételek (hús) általában károsak, sőt karcinogének. A különböző gazdasági érdekek a vádlottak padjára, pellengére állították már a tojást, a tejet, a vajat és még egy sor természetes élelmiszert, attól függően, hogy éppen melyik lobby az erősebb. A mesterséges hús-, cukor-, növényi zsiradék-készítmények vonatkozásában ez a káros hatás valóban nem kizárható. Remélhetően, nem kell bizonyítanom, hogy egy valódi és tisztességes, a szakmát magas szinten ismerő kutató (biológus, biokémikus, orvos) ilyen kutatási eredményt, a végzettségének, szakmai kompetenciájának megkérdőjelezése nélkül nem ad közzé. (Bár van az a pénz!) Természetesen a génkezelt, multinacionális cégek által forgalmazott termékek abszolút egészségesek. Reménykedem, már mindenki számára világos, hogy miért hasznos az „üzlet” számára, az oktatás, a műveltség szintjének, a tudásszint alacsonyan tartása: képzett, kiművelt emberfőkkel nem lehet megetetni minden maszlagot. Nem ez volt Széchenyi István ideája! A normális társadalomnak egy védelmi-, egy immunrendszert kellene kiépíteni a kulturálatlan réteg, a pénz hatalma, és a velük szövetséges eszmék és teremtményeikkel szemben. Ez történik? Hát nem, sőt, igyekszünk minden igényüket kielégíteni és lépten-nyomon a jogairól és az egyenlőségéről beszélnek. Miért? Vagy beállunk a sorba, vagy vállaljuk a rasszista, elitista, barbár, bugris, sőt fasiszta jelzőket.                                                                                                                                               

Az embereknek, - a kultúrához való viszonya alapján - három fő csoportja  különböztethető meg. Az első csoportot a kultúrát alkotó, pozitív irányban alakító, - a fejlődéséhez bármilyen kicsi mozaikkal is hozzájáruló – emberek képezik. A második csoportot azok alkotják, akik élvezik, használják a kultúrát, annak javainak birtoklása

Nézzük meg közelebbről a világ leggazdagabb, legliberálisabb országát, a demokrácia hazáját, az Egyesült Államokat, azt, amelyik, például élen jár a gyermek-szegénység, és a hadi kiadások terén. A pénzeszközök több mint 40%-a néhányszáz ember kezében van. Vizsgáljuk meg, hogy milyen lehetősége van egy tanulatlan, alkoholista, drogos családban élő gyereknek: lehet bandatag, drogdíler, joga van a tanulatlansághoz, műveletlenséghez, céltalan csavargáshoz, a fegyelmezetlenséghez, és ezzel a „tudással felvértezve” a szabad választáshoz is. Az ellenkezőjéhez is joga van, csak lehetősége, motivációja, pozitív példaképe nincs. Ha nem áll büntetés alatt, ha becsületes, törvénytisztelő állampolgár, akkor pénz hiányában vagy, - mert biztosítása nem fedezi egy komoly műtét elvégzését, - akkor akár meg is halhat. Ha a bűnöző a börtönben megbetegszik,- vagy kihúzza addig, míg lecsukják - akkor bármilyen – legyen az a legköltségesebb – gyógykezelésre jogosult, az állam, a köz pénzén. Elit egyetemre akkor sem kerül be ösztöndíjasként, ha zseni. De bejuthat sportösztöndíjjal, tehát nem a tudással. A szabadság hazájában joga van a híd alatt aludni, joga van kellő ismeret nélkül felelőtlenül ígérgető politikusok közül választani, a rendőri intézkedésnek ellenszegülni, óvadékkal –, ha van pénze – szabadlábon lenni. (A világ pénzeszközének 80 %a fölött 500 család rendelkezik) USA szóban mindig kiállt a szabadságjogok mellett, de ez nem gátolta az őslakosok nagy részének kiirtásában, a rabszolgaság intézményének legalitásától, a japán származású amerikai állampolgárai internálásában, majd abban sem, hogy a McCarthy-izmus korszakában, hogy számos neves művész és tudós emberi jogait - a szocializmus gyakorlatát megközelítve - semmibe vegye. Az amerikai demokráciába belefért a háborút ellenző, a bevonulást megtagadó fiatalok bebörtönzése, gumibotozása, majd a visszatérő veteránok cserbenhagyása. A „művelt”, felvilágosult nyugat, amelyik lenézéssel, megvetéssel vegyes szánakozással tekintett Magyarországra, miközben a rabszolgák sokaságát szállította az USA-ba. Ezzel egy időben, e „barbár” országban a következő sorok születtek:

„Hol a teremtés ősi jogai /                                                                                                                       E névhez „ember” adván örökül - /                                                                                                 Kivéve, aki feketén született,/                                                                                                               Mert azt baromnak tartják e dicsők /                                                                                           S az isten képét szíjjal ostorozzák.                                                                                              

 A fenti perspektívákat kínálja a liberalizmus, amely szembehelyezkedik az emberek igazság-érzetével, megengedi többszázezer illegális migráns befogadását, de nem tud eltartani egy EU-n belüli fogyatékost, miközben a média szívfacsaró és könnyfakasztó, a fogyatékosok jogait védő, még több empátiát, toleranciát követelő hírekkel, történetekkel bombázza a közvéleményt. Ugyanezen, a liberalizmus egyik fellegvárát jelentő ország lelepleződött, (csontvázak borulnak ki a szekrényből) mint ahol a 70-es évek közepéig titkos ember-kísérletet folytattak egy alacsonyrendűnek nyilvánított kisebbség (lappok) egyedein. Lehangoló, hogy a nemzetközi szervezetek is a liberalizmus és a gazdasági érdekek nyomása alá kerültek: a WHO „kimutatta”, hogy az uszkve 10000 éve fogyasztott természetes ételek (hús) általában károsak, sőt karcinogének. A különböző gazdasági érdekek a vádlottak padjára, pellengére állították már a tojást, a tejet, a vajat és még egy sor természetes élelmiszert, attól függően, hogy éppen melyik lobby az erősebb. A mesterséges hús-, cukor-, növényi zsiradék-készítmények vonatkozásában ez a káros hatás valóban nem kizárható. Remélhetően, nem kell bizonyítanom, hogy egy valódi és tisztességes, a szakmát magas szinten ismerő kutató (biológus, biokémikus, orvos) ilyen kutatási eredményt, a végzettségének, szakmai kompetenciájának megkérdőjelezése nélkül nem ad közzé. (Bár van az a pénz!) Természetesen a génkezelt, multinacionális cégek által forgalmazott termékek abszolút egészségesek. Reménykedem, már mindenki számára világos, hogy miért hasznos az „üzlet” számára, az oktatás, a műveltség szintjének, a tudásszint alacsonyan tartása: képzett, kiművelt emberfőkkel nem lehet megetetni minden maszlagot. Nem ez volt Széchenyi István ideája! A normális társadalomnak egy védelmi-, egy immunrendszert kellene kiépíteni a kulturálatlan réteg, a pénz hatalma, és a velük szövetséges eszmék és teremtményeikkel szemben. Ez történik? Hát nem, sőt, igyekszünk minden igényüket kielégíteni és lépten-nyomon a jogairól és az egyenlőségéről beszélnek. Miért? Vagy beállunk a sorba, vagy vállaljuk a rasszista, elitista, barbár, bugris, sőt fasiszta jelzőket.                                                                                                                                               

Az embereknek, - a kultúrához való viszonya alapján - három fő csoportja  különböztethető meg. Az első csoportot a kultúrát alkotó, pozitív irányban alakító, - a fejlődéséhez bármilyen kicsi mozaikkal is hozzájáruló – emberek képezik. A második csoportot azok alkotják, akik élvezik, használják a kultúrát, annak javainak birtoklása 

Nézzük meg közelebbről a világ leggazdagabb, legliberálisabb országát, a demokrácia hazáját, az Egyesült Államokat, azt, amelyik, például élen jár a gyermek-szegénység, és a hadi kiadások terén. A pénzeszközök több mint 40%-a néhányszáz ember kezében van. Vizsgáljuk meg, hogy milyen lehetősége van egy tanulatlan, alkoholista, drogos családban élő gyereknek: lehet bandatag, drogdíler, joga van a tanulatlansághoz, műveletlenséghez, céltalan csavargáshoz, a fegyelmezetlenséghez, és ezzel a „tudással felvértezve” a szabad választáshoz is. Az ellenkezőjéhez is joga van, csak lehetősége, motivációja, pozitív példaképe nincs. Ha nem áll büntetés alatt, ha becsületes, törvénytisztelő állampolgár, akkor pénz hiányában vagy, - mert biztosítása nem fedezi egy komoly műtét elvégzését, - akkor akár meg is halhat. Ha a bűnöző a börtönben megbetegszik,- vagy kihúzza addig, míg lecsukják - akkor bármilyen – legyen az a legköltségesebb – gyógykezelésre jogosult, az állam, a köz pénzén. Elit egyetemre akkor sem kerül be ösztöndíjasként, ha zseni. De bejuthat sportösztöndíjjal, tehát nem a tudással. A szabadság hazájában joga van a híd alatt aludni, joga van kellő ismeret nélkül felelőtlenül ígérgető politikusok közül választani, a rendőri intézkedésnek ellenszegülni, óvadékkal –, ha van pénze – szabadlábon lenni. (A világ pénzeszközének 80 %a fölött 500 család rendelkezik) USA szóban mindig kiállt a szabadságjogok mellett, de ez nem gátolta az őslakosok nagy részének kiirtásában, a rabszolgaság intézményének legalitásától, a japán származású amerikai állampolgárai internálásában, majd abban sem, hogy a McCarthy-izmus korszakában, hogy számos neves művész és tudós emberi jogait - a szocializmus gyakorlatát megközelítve - semmibe vegye. Az amerikai demokráciába belefért a háborút ellenző, a bevonulást megtagadó fiatalok bebörtönzése, gumibotozása, majd a visszatérő veteránok cserbenhagyása. A „művelt”, felvilágosult nyugat, amelyik lenézéssel, megvetéssel vegyes szánakozással tekintett Magyarországra, miközben a rabszolgák sokaságát szállította az USA-ba. Ezzel egy időben, e „barbár” országban a következő sorok születtek:

„Hol a teremtés ősi jogai /                                                                                                                       E névhez „ember” adván örökül - /                                                                                                 Kivéve, aki feketén született,/                                                                                                               Mert azt baromnak tartják e dicsők /                                                                                           S az isten képét szíjjal ostorozzák.                                                                                              

 A fenti perspektívákat kínálja a liberalizmus, amely szembehelyezkedik az emberek igazság-érzetével, megengedi többszázezer illegális migráns befogadását, de nem tud eltartani egy EU-n belüli fogyatékost, miközben a média szívfacsaró és könnyfakasztó, a fogyatékosok jogait védő, még több empátiát, toleranciát követelő hírekkel, történetekkel bombázza a közvéleményt. Ugyanezen, a liberalizmus egyik fellegvárát jelentő ország lelepleződött, (csontvázak borulnak ki a szekrényből) mint ahol a 70-es évek közepéig titkos ember-kísérletet folytattak egy alacsonyrendűnek nyilvánított kisebbség (lappok) egyedein. Lehangoló, hogy a nemzetközi szervezetek is a liberalizmus és a gazdasági érdekek nyomása alá kerültek: a WHO „kimutatta”, hogy az uszkve 10000 éve fogyasztott természetes ételek (hús) általában károsak, sőt karcinogének. A különböző gazdasági érdekek a vádlottak padjára, pellengére állították már a tojást, a tejet, a vajat és még egy sor természetes élelmiszert, attól függően, hogy éppen melyik lobby az erősebb. A mesterséges hús-, cukor-, növényi zsiradék-készítmények vonatkozásában ez a káros hatás valóban nem kizárható. Remélhetően, nem kell bizonyítanom, hogy egy valódi és tisztességes, a szakmát magas szinten ismerő kutató (biológus, biokémikus, orvos) ilyen kutatási eredményt, a végzettségének, szakmai kompetenciájának megkérdőjelezése nélkül nem ad közzé. (Bár van az a pénz!) Természetesen a génkezelt, multinacionális cégek által forgalmazott termékek abszolút egészségesek. Reménykedem, már mindenki számára világos, hogy miért hasznos az „üzlet” számára, az oktatás, a műveltség szintjének, a tudásszint alacsonyan tartása: képzett, kiművelt emberfőkkel nem lehet megetetni minden maszlagot. Nem ez volt Széchenyi István ideája! A normális társadalomnak egy védelmi-, egy immunrendszert kellene kiépíteni a kulturálatlan réteg, a pénz hatalma, és a velük szövetséges eszmék és teremtményeikkel szemben. Ez történik? Hát nem, sőt, igyekszünk minden igényüket kielégíteni és lépten-nyomon a jogairól és az egyenlőségéről beszélnek. Miért? Vagy beállunk a sorba, vagy vállaljuk a rasszista, elitista, barbár, bugris, sőt fasiszta jelzőket.                                                                                                                                               

Az embereknek, - a kultúrához való viszonya alapján - három fő csoportja  különböztethető meg. Az első csoportot a kultúrát alkotó, pozitív irányban alakító, - a fejlődéséhez bármilyen kicsi mozaikkal is hozzájáruló – emberek képezik. A második csoportot azok alkotják, akik élvezik, használják a kultúrát, annak javainak birtoklása 

Nézzük meg közelebbről a világ leggazdagabb, legliberálisabb országát, a demokrácia hazáját, az Egyesült Államokat, azt, amelyik, például élen jár a gyermek-szegénység, és a hadi kiadások terén. A pénzeszközök több mint 40%-a néhányszáz ember kezében van. Vizsgáljuk meg, hogy milyen lehetősége van egy tanulatlan, alkoholista, drogos családban élő gyereknek: lehet bandatag, drogdíler, joga van a tanulatlansághoz, műveletlenséghez, céltalan csavargáshoz, a fegyelmezetlenséghez, és ezzel a „tudással felvértezve” a szabad választáshoz is. Az ellenkezőjéhez is joga van, csak lehetősége, motivációja, pozitív példaképe nincs. Ha nem áll büntetés alatt, ha becsületes, törvénytisztelő állampolgár, akkor pénz hiányában vagy, - mert biztosítása nem fedezi egy komoly műtét elvégzését, - akkor akár meg is halhat. Ha a bűnöző a börtönben megbetegszik,- vagy kihúzza addig, míg lecsukják - akkor bármilyen – legyen az a legköltségesebb – gyógykezelésre jogosult, az állam, a köz pénzén. Elit egyetemre akkor sem kerül be ösztöndíjasként, ha zseni. De bejuthat sportösztöndíjjal, tehát nem a tudással. A szabadság hazájában joga van a híd alatt aludni, joga van kellő ismeret nélkül felelőtlenül ígérgető politikusok közül választani, a rendőri intézkedésnek ellenszegülni, óvadékkal –, ha van pénze – szabadlábon lenni. (A világ pénzeszközének 80 %a fölött 500 család rendelkezik) USA szóban mindig kiállt a szabadságjogok mellett, de ez nem gátolta az őslakosok nagy részének kiirtásában, a rabszolgaság intézményének legalitásától, a japán származású amerikai állampolgárai internálásában, majd abban sem, hogy a McCarthy-izmus korszakában, hogy számos neves művész és tudós emberi jogait - a szocializmus gyakorlatát megközelítve - semmibe vegye. Az amerikai demokráciába belefért a háborút ellenző, a bevonulást megtagadó fiatalok bebörtönzése, gumibotozása, majd a visszatérő veteránok cserbenhagyása. A „művelt”, felvilágosult nyugat, amelyik lenézéssel, megvetéssel vegyes szánakozással tekintett Magyarországra, miközben a rabszolgák sokaságát szállította az USA-ba. Ezzel egy időben, e „barbár” országban a következő sorok születtek:

„Hol a teremtés ősi jogai /                                                                                                                       E névhez „ember” adván örökül - /                                                                                                 Kivéve, aki feketén született,/                                                                                                               Mert azt baromnak tartják e dicsők /                                                                                           S az isten képét szíjjal ostorozzák.                                                                                              

 A fenti perspektívákat kínálja a liberalizmus, amely szembehelyezkedik az emberek igazság-érzetével, megengedi többszázezer illegális migráns befogadását, de nem tud eltartani egy EU-n belüli fogyatékost, miközben a média szívfacsaró és könnyfakasztó, a fogyatékosok jogait védő, még több empátiát, toleranciát követelő hírekkel, történetekkel bombázza a közvéleményt. Ugyanezen, a liberalizmus egyik fellegvárát jelentő ország lelepleződött, (csontvázak borulnak ki a szekrényből) mint ahol a 70-es évek közepéig titkos ember-kísérletet folytattak egy alacsonyrendűnek nyilvánított kisebbség (lappok) egyedein. Lehangoló, hogy a nemzetközi szervezetek is a liberalizmus és a gazdasági érdekek nyomása alá kerültek: a WHO „kimutatta”, hogy az uszkve 10000 éve fogyasztott természetes ételek (hús) általában károsak, sőt karcinogének. A különböző gazdasági érdekek a vádlottak padjára, pellengére állították már a tojást, a tejet, a vajat és még egy sor természetes élelmiszert, attól függően, hogy éppen melyik lobby az erősebb. A mesterséges hús-, cukor-, növényi zsiradék-készítmények vonatkozásában ez a káros hatás valóban nem kizárható. Remélhetően, nem kell bizonyítanom, hogy egy valódi és tisztességes, a szakmát magas szinten ismerő kutató (biológus, biokémikus, orvos) ilyen kutatási eredményt, a végzettségének, szakmai kompetenciájának megkérdőjelezése nélkül nem ad közzé. (Bár van az a pénz!) Természetesen a génkezelt, multinacionális cégek által forgalmazott termékek abszolút egészségesek. Reménykedem, már mindenki számára világos, hogy miért hasznos az „üzlet” számára, az oktatás, a műveltség szintjének, a tudásszint alacsonyan tartása: képzett, kiművelt emberfőkkel nem lehet megetetni minden maszlagot. Nem ez volt Széchenyi István ideája! A normális társadalomnak egy védelmi-, egy immunrendszert kellene kiépíteni a kulturálatlan réteg, a pénz hatalma, és a velük szövetséges eszmék és teremtményeikkel szemben. Ez történik? Hát nem, sőt, igyekszünk minden igényüket kielégíteni és lépten-nyomon a jogairól és az egyenlőségéről beszélnek. Miért? Vagy beállunk a sorba, vagy vállaljuk a rasszista, elitista, barbár, bugris, sőt fasiszta jelzőket.                                                                                                                                               

A szabadság végső, érett gyümölcse a bölcsesség, mértékletesség, szellemi és fizikai jólét, a jó társadalmi közérzet. Közvetlen következménye viszont, gyakran bűn, tobzódó tévelygés, társadalmi és szellemi-lelki anarchia, kétkedés a legnyilvánvalóbb, vakhit a leghomályosabb dolgokban. Ellenfelei éppen ezekben a gyakran előforduló válságos időszakokban szeretik közszemlére állítani a liberalizmusnak a szabadságról szóló véleményeit, ami ellen a liberálisok élénken, de megalapozatlanul tiltakoznak. Ez a tiltakozás azért nem akceptálható, mert válságos helyzetben mutatkozik meg a dolgok valódisága. Ezért aztán az embereknek kinyílik a szeme, a szabadságba vetett hite elillan. A felmérések szerint a lakosság 80%-a, biztonsága érdekében a polgári szabadságjogok egy részéről hajlandó lenne lemondani. Egyre többen felismerik, hogy nem a felelőtlen hőbörgés, a naponta ismétlődő demonstrációk, az öncélú ellenzékiesedés, törpe kisebbségek pozitív diszkriminációjának erőltetése a szabadság. Amivel az ember nap mint nap találkozik, és amelyek a társadalmi közérzetét meghatározzák,: azok a szabadság kicsi körei, illetve azok hiánya: A kettős mérce széles körű gyakorlata, a szolgáltatók – maguknak több jogot vindikáló - hatóságként való viselkedése, a lelkiismeretlen profitéhes multi-cégek, a bankok és pénzintézetek törvény-fölöttisége, a munkáltatók kizsákmányolásra, a járandóság kifizetésének megtagadására, a munkaügyi szabályok, törvények semmibevételére irányuló kísérletei, a hatalmaskodó „hivatalok packázása”, az„igazságügyi” szervek felemás, részlehajló, igazságtalan határozatai, a primitív, kisebbségi komplexusuk miatt frusztrált tömegközlekedési ellenőrök, biztonsági őrök – magukat hatóságnak gondoló – szereptévesztő fellépései. (Tisztelet a ritka kivételnek.) Mindnyájunk szabadságát ezek az intézmények rossz, ellenőrizetlen működése, és a felelőtlen, manipulatív média veszélyezteti. Az „igazságügyi” szervek igazságos, tárgyilagos, részlehajlás-mentes gyakorlatára szolgáljon a következő két újsághír: „Rabosították a hamis BKV-bérletet birtokló orvosnőt. A rendőrség megakadályozta ártatlanságának bizonyítását.” Valamint: „Miután megműtötték, túl van az életveszélyen az a háromgyerekes mentős, akit egy l6 éves, bedrogozott fiú szúrt meg sürgősségi ellátása közben. A rendőrségi jegyzőkönyv felvétele után, az elkövetőt szabadon bocsátották” „Felmentették a vörösiszap-per mind a tizenöt vádlottját. (10 halott, 400 sebesült, milliárdos a lakossági kár.” A három hír számos kérdést, gondolatot vet fel. Aki kiszolgáltatott, nincsenek érdekérvényesítő lehetőségei, az nem lehet szabad. Az egyenlő jogok mögött egyenlőtlen gazdasági, kulturális és társadalmi lehetőségek állnak, hiszen a liberalizmus, és a kapitalizmus „szent tehene”, a magántulajdon sérthetetlenségének – bármi, akár törvénytelen is volt a pénz útja - elve a vagyon felhalmozódásához és átörökítéséhez vezet. Emiatt nem lehet esélyegyenlőségről beszélni. A szabadság az a lehetőség, hogy az ember választhat cselekvéseiben, lehetőség arra, hogy megtehessen valamit, ami nincs ellentétben, és nem korlátozza a többiek szabadságát. Pl. nincs joga megtagadni a járványügyi előírásokat. Számtalan szabály természetes módon korlátozza a vélt vagy valós szabadságunkat. Ezek a normális együttélés szabályai. Nincs korlátlan szabadság, a köz érdeke igenis felülírja az egyéni szabadságot. Minél inkább érvényesülnek az egyéni szabadságok a közösség szabadságfoka fölött, annál liberálisabb a társadalom, - ergo - annál nagyobb az anarchia potenciális lehetősége. Mindezek szöges ellentétben állnak – mint a történeti részben olvashattuk - a liberalizmus alapelveivel. A felelőtlen un. jogvédő szervezetek fellépései, nyilatkozatai kétségbe vonják a társadalom, az állam önvédelmi jogát. A neoliberálisok, az anarchiát kiváltó tőke megvásárolt „civil” szervezetei, a korrupt hatóságok tevékenysége aláássák a társadalom hatékonyan működő immunrendszerét, hogy az védtelenné váljon a devianciával, az anarchiával, a tőke szabad rablásával szemben. Többször értesültünk a sajtóból, hogy a fegyvert használó bűnöző ellen szintén fegyveres hatósági fellépést a személyes szabadság megsértésének minősítettek, de még soha nem hallotta senki, hogy tiltakoztak volna több ezer ember elbocsátása, vagy a 2006-os rendőri túlkapások, vagy a már említett Szlovákiában, Ukrajnában és főleg Romániában általánossá vált magyarellenes atrocitások ellen. Számukra néhány közveszélyes elmebeteg, vagy bűnöző – legyen az akár sok ember szadista gyilkosa – személyességi joga fontosabb, mint a munkához (nem segélyhez) való jog, amely viszont nem alapvető jog, szemben a szélessávú internet használatával. Emberi vágyakból próbálnak emberi jogokat kreálni. Joggal vetődik fel a kérdés: végül is melyik oldalon állnak? Időnként kibújik a szög a zsákból: Irodalomkritikusaink egyik jelese felháborodásának és értetlenségének adott hangot egy interjúban: sérelmezte, hogy S. Hawkins, a zseniális fizikus nem élvez előnyt az angol társadalombiztosítónál, ugyanúgy ki kell várni a sorát a kerekesszék igénylésénél, mint egy közönséges embernek. 

Az ember szabadságfoka számos külső és belső tényező függvénye: anyagi helyzet, szocializáció, származás, tudás, képesség, igény, minta és érdek. Le kell vonnunk a következtetést, hogy a liberalizmus alapelvei – a végsőkig feszített bűnözőkkel szembeni tolerancia, kompromisszum, az alapvető bizonytalanság stb. – egyik sem kellemes az embereknek. Megkérdőjelezhető a liberalizmus racionalista alapelve – a logikátlanságán, igaztalanságán kívül - nevezetesen, hogy figyelmen kívül hagyja, a társadalom összetartó erejét jelentő tradíciók és a pozitív irracionalizmust képviselő érzelmek, pl.: hazaszeretet, nemzeti és más nemes érzéseket. (Ezek az értékek pl. Izrael állam létének biztosítéka.)

 A Nobel-díjas, Sir John Ecclestől származik a következő megállapítás: „Az élet fejlődésének, az evolúciónak egyik, ha nem a legnagyobb csodája az emberi agy, az univerzum valószínűleg legszebb, legbonyolultabb, s egyben legkifinomultabb, ugyan-akkor szinte teljes pluripotenciával rendelkező produktuma”. Úgy tűnik, hogy az evolúció a cirka 100 milliárd idegsejtet, valamint a kb. 10¹⁴ számú szinaptikus kapcsolatot integráló agy - eleddig páratlan - adománya bizony pazarlásnak, tévedésnek bizonyult, és nagyobb kabátot adott az embernek, mint amit a valódi mérete indokolna? Vagy mégsem olyan nagy ez a kabát, csak nem tudjuk elegánsan, felelősséggel viselni? Ameddig köldöknézéssel, vélt nagyságunk ájult csodálatával, a „majdcsak lesz valahogy” rezignáltságával megspékelt kincstári optimizmussal, ugyanakkor hiú reménykedéssel, meddő csodavárással és imádkozással vagyunk elfoglalva, a bolygónk élhetővé tétele, önmagunk telhetetlen igényeinek megfelelő mederbe terelése, valamint a Föld többi lakóival való harmonikus szimbiózisának megteremtése helyett. Számát sem tudnám megbecsülni, mennyi megoldandó, javításra szoruló dolog van még, akár önmagunk, viszonyaink, vagy környezetünk érdekében. Lássuk be, csak magunkra számíthatunk, Istentől is csak egy „nesze semmi, fogd meg jól!” tanácsot kaphatunk: „Mondottam ember: küzdj’ és bízva bízzál!” Bizonyára mások is észleltek egy sajátos jelenséget: minél hiányosabb, szerényebb valakinek az intellektusa, annál több fontosságot és jogot vindikál magának, annál pótolhatatlanabb űrt vél maga után hagyni. Minél szegényesebb egy ember tudása, értelmi szintje és rosszabb az anyagi helyzete, annál nagyobb számban, annál nagyobb buzgósággal hoz világra utódokat, hogy - alkalmasint hibás – génállományát bővített újratermeléssel szaporítsa. A jelenség kontrasztját növeli egy másik megfigyelés, miszerint a zsenik viszont – mintha önzők lennének e téren – nem is hagynak utódot maguk után. (Leonardo, Michelangelo, Arisztotelész, Platón, Galilei, Szókratész, Mozart, Beethoven, Munkácsy, van Gogh, József Attila, Ady és, sajnos, még hosszan lehetne sorolni.) Bocsássa meg az olvasó az alábbi, cinikus gnómát:  „A világon az intelligencia állandó, csak az emberek száma nő.”                                                                                                                         

 Továbbiakban sokkoló tények felsorolása történik, arra nézvést, hogyan is állunk a túlnépesedéssel, ehhez képest bolygónk mit tud még adni vagy elviselni. Nekünk, embereknek az önpusztításra hajlamos önmagunktól kell leginkább félnünk. Az embernek régebben a természettel kellett megküzdeni, ma eljött az idő, hogy saját természetével küzdjön meg. Kötelességemnek érzem, hogy én is felhívjam a figyelmet arra a veszélyre, hogy a 24. óra utolsó perceit éljük. Az embert bizsergeti a vágy, hogy kinyissa Pandora szelencéjét! Lehet, persze a problémát bagatellizálni, vagy vallásosan megközelíteni: ”Isten megsegít!” Hát nem! Ismétlem, magunkra vagyunk utalva. Ismét Madáchot, a világirodalom legnagyobb drámájának íróját idézem, az Ő sorait hívom segítségül:                                                                                                                                         

„Mi hát az eszme,/

Mely ily népbe egységet lehel,/  

eszme nálunk a megélhetés./ 

Midőn az ember földén megjelent,/

jól béruházott éléskamra volt az:/

Csak a kezét kellett kinyújtani,/

Hogy késszen szedje mindazt, a mi kell./ 

Költött tehát meggondolatlanúl,/

Mint a sajtféreg, s édes mámorában/

Ráért regényes hypothesisekben/

Keresni ingert és költészetet,/ 

De nekünk már, a legvégső falatnál,/

Fukarkodnunk kell, általlátva rég,/

Hogy elfogy a sajt és éhen veszünk.”/

    A Föld népessége az ember megjelenésétől az ipari forradalom kezdetére (l800) érte el az 1 milliárdot. Aztán már csak cirka száz év kellett, hogy – József Attila koráig – 2 milliárdra duplázódjon. Ezután mindössze ötven év alatt kétszereződött meg 4000 millióra. Legjobb úton vagyunk, hogy rövidesen már 8 milliárdnyian legyünk. Naponta félmillióval, miközben a megélhetési források gyarapodása sokkal lassabban - számtani haladvánnyal –, mindemellett a gazdaság sokszor küzd válságokkal. Ha nem tudjuk elérni, hogy sorsdöntő helyzetekben a logika vezesse tetteinket, és nem az érzelmek, ugyanakkor nem következik be valamilyen hatékony megoldás (vagy csoda?), kipusztul az emberi faj. Az, amit Malthus megjósolt, - amit lealázóan tudománytalannak, szociál-darwinizmusnak minősítettek, - az immár bekövetkezni látszik. Az állatfajok kihalása meredeken gyorsul. Fogyatkoznak a természeti erőforrások, ugyanakkor elképesztő méreteket öltött a környezetszennyezés. A tengereket, óceánokat a szemét- és hulladéktárolónak használják. Lassan elérjük, hogy a tengerekben minden halra jut egy műanyagpalack. Néhány szomorú példa: Az északi tengerekben kifogott halakat, a nehézfémek magas koncentrációja miatt kockázatos fogyasztani, a Bajkál-tó, a világ egykoron legmélyebb tava, mára egy mérgektől sűrű pocsolyává amortizálódott, Aral-tó a vízutánpótlási anomáliák következtében, effektíve kiszáradt. Az óceánok fizikai és kémiai tulajdonságai - amelyek biztosítják a légkör oxigéntartalmának mintegy felét, és elnyelik a széndioxid 60-80 %- át, valamint pufferként szabályozzák az időjárást - példátlan módon romlanak. A trópusi őserdőket jószerivel kitermelték. Elkerülhetetlennek látszik, hogy a föld eredeti, természetes növénytakarója a haszonnövények monokultúrájává silányuljon. A szavannák eltűnnek - a növénytársulások eredeti egyensúlyának felbomlása miatt -, majd elsivatagosodnak, mert az őshonos faunát és flórát, szarvasmarha, kecske, illetve haszonnövények foglalják el. Az ember megszaggatta és bemocskolta Gaia zöld ruháját. Ahogy Vörösmarty keserűen mondta: „Az ember fáj a földnek” A természet pedig visszavág. Az utóbbi néhány évtizedben megtöbbszöröződtek az allergiás betegségek, tízszeresre a cukorbetegek száma. A fent vázolt ökológiai problematikát tökéletesen megvilágítja Bánhidi Attila akadémikusnak a Mindentudás Egyetemén megtartott: A növények társadalma c. előadása. Ebben az előadásban, amelyet mindenki figyelmébe ajánlok, a tudós közös nevezőre hozza az – eddig távolinak tűnő – ökológiát a politikai gazdaságtannal. Az ilyen tanulmányok – amelyekből óriási hiány mutatkozik - hozzák emberközelbe a tudományt, csökkentik a tudomány nem, vagy félreértéséből fakadó bizonytalanságérzést és elidegenedést

Nem kívánom az olvasót terhelni a genetika rejtelmeivel, de az erkölcs biológiai megközelítéséhez elengedhetetlen némi genetikai ismeret. Számtalan olyan helyzet van, amelyben az egyes szervezet fennmaradása kedvez az általa hordozott gén fennmaradásának. A különböző feltételek, különböző taktikákat részesítenek előnybe. Vannak olyan feltételek, ahol egy gén úgy biztosítja saját önző fennmaradását, hogy altruista viselkedésre stimulálja a szervezetet. Előfordul, hogy ilyen gén gyakorisága a génállományon belül olyan mértékben megemelkedik, hogy a rokonok közötti nagylelkűség normává válik.  Az etológusok már négy okot is ismernek arra, hogy az egyedek altruista, nagylelkű – vagy, ha úgy tetszik - erkölcsös magatartást tanúsítsanak egymás iránt. Az első a genetikai rokonság speciális esete. A második a kölcsönösség: a kapott szívesség viszonzása, a visszafizetés megelőlegezése. Majd a nagylelkűségért szerzett jó megítélés darwini előnye. Van még egy speciális előny, amikor a látványos altruizmus hiteles reklámot vásárol magának. El kell végre mindenkinek fogadni, hogy az evolúció egy kontinuus folyamat, az emberrel egy megszakítatlan ívet zár be, nincsenek természetes választóvonalak. Nincsenek előzmények nélküli nagy ugrások, bármilyen adottság elemeinek jelen kell lennie a génállományban. „Natura non facit saius”. Ezért nem alakulhatott ki az élőlényeknél pl. a kerék, aminek az elemei - mint technikai bravúrnak - nincsenek meg a genetikai állományban. A darwini szelekcióban nincs helye a pazarlásnak, ezért bizonyára az irracionalitások is előnnyel járnak, különben nem maradtak volna fenn. Az, hogy a művészet, a szerelem milyen előnyökkel jár, azt még nem tudjuk de, hogy fontosak, az biztos. Ahogy a híres bonmot szól: ”Nélkülük lehet élni, de nem érdemes!” Mint ahogy mindenki előtt ismeretes, az evolúció materiális alapjai a gének, illetve azok mutációi. Azt is tudjuk, hogy egy génnek előny jelent, ha fenotípusa összeegyeztethető, külső környezetével, legyen bármilyen kellemes, vagy mostoha. A fennmaradáshoz elég egy replikátor. A gén is replikátor, tehát olyan kódolt információ, amely pontos másolatokat készít önmagáról, vagy néha kevésbé pontosakat, azaz mutánsokat. Nincs jó, vagy rossz mutáció, azt, hogy egy mutáció jó, vagy rossz, azt a környezet dönti el, beleillik vagy sem. A gén (replikátor) véletlenségből jobban másolódó változatának számaránya meg fog nőni a kevésbé „sikeressel” szemben. Ez a természetes szelekció. A replikátor archetípusa a gén, azaz egy olyan DNS-szakasz, amely meglepő pontossággal kettőződik meg sok-sok generáción keresztül. A mém-elmélet - amelyet Susan Blackmore vitt sikerre - központi kérdése, hogy vannak-e a kulturális másolásnak is olyan egységei, amelyek a génekhez hasonlóan replikátorként viselkednek. Antropológusok az emberi hiedelmek sokféleségéről számolnak be. Ha ezek egyszer beágyazódtak a kultúrába, olyan módon maradnak fenn, fejlődnek, alakítanak ki változatokat, ami nagyon hasonlatos a biológiai evolúcióra. Évszázadok során az emberi populációknak ki kellett alakítaniuk a mostoha körülményekkel szemben hatékony – vagy annak vélt – túlélési materiális és kulturális-szellemi szokás-rendszereket. Ha ez nem volt sikeres, akkor ez az adott kultúra kipusztulásához vezetett. Ezért nehéz változtatni a rossz, ártalmas, de évszázados kulturális szokásokon, ahogy Horatius mondotta: „Rustica turba nescit suos deponere mores. (Régi szokásaitól nem tud megválni a pórnép.”) Gondoljunk az elmaradott régiókból érkező migránsok – némely esetben barbár, a befogadó országban törvénytelen – kulturális tradícióira. A szokásnak akkora hatalma van az embereken, hogy – sok esetben – nincs szüksége az ész támogatására. A mém-elmélet magába foglalja a konstruktív irracionalitás gondolatát, amely azt mondja ki, hogy az irracionálisan erős meggyőződés adott esetben védelmet jelent a tudat időnkénti – éppen nincs racionális döntési lehetőség – ingadozásaival szemben. Ha a logikátlan, de életmentő hiedelmek mellett nem tartottak volna ki szilárdan, akkor az, az emberi történelem korai szakában, a történelem viharait túlélő népek esetében túlélési, szelekciós hátrányt jelentett volna. Tételemet megvilágosítandó dicső történelmi példákat hozok fel. Minden magyar embernek lélekemelő az egri vár hősi védőinek helytállása. Nem szabad, hogy a feledés homálya borítsa a görög-perzsa háborúban, önmagukat feláldozó görög hősöket. A II. világháború után a zsidó nép a függetlenségi háborúja alatt kiharcolta szabadságát a több százszoros arab túlerővel, és a britek aljas, hitszegő politikájával szemben, miközben termőföldet varázsolt a sivatagból. Az újabb példa szintén XX. századi: A vietnámi nép felvette a harcot a világ legerősebb gazdasági és hadigépezettel rendelkező birodalmával szemben – és győzött. A túléléshez, a lét elviseléséhez szükség van az irracionalitásra is. Mindazonáltal, az irracionalitás talaján állóknak is be kell látniuk, hogy a racionalitás megléte alapvető tényező a társadalom működéséhez, mert a világ – ahogy a felvilágosodás nagyságai vallották – alapvetően észelvekkel magyarázható. A racionalistáknak viszont el kell fogadniuk – amint azt a történelem igazolja –. hogy az emberi társadalom működéséhez irracionalitásra is szükség van. Az irracionális értékek hivatottak biztosítani azokat az immanenciákat, amelyek a társadalom atomjainak (egyén, család) kohézióját biztosítják: ezek a kultúra, az erkölcs és jogrendszer, a közös konstrukciók, a közös hiedelmek -, a hiedelmek alapján felépülő ideológiák – a közös akciók, a szokások, az empátia, a szolidaritás, segítőkészség. (Tapasztalataink szerint ezek az immanenciák, ahogy kohéziós, úgy alkalmasint taszítóerővé is képesek válni.) Az emberi gondolkodás szintetizálja a racionális és az irracionális elemeket, és nem képes nélkülözni egyiket sem. A mémállomány a génállományhoz képest kevésbé strukturált. Sőt, talán nincs is struktúrája, és a mémek tulajdonképpen csak az agyban léteznek. A megszerzett, a történelem folyamán elsajátított tudás, attitűd, átöröklődéséről van szó, ha jól értelmezem az elméletet. A mémek nem öröklődhetnek a génekhez hasonló pontossággal, hisz, akkor nem lenne fejlődés a történelemben, megrekedtünk volna az archaikus kor kulturális, technikai szintjén. A jól bevált hiedelmet, tudást, módszert, szokást hivatott ily módon átörökíteni, valamint, hogy az adott feladatot milyen eljárással oldjuk meg, mit akarunk elérni, miért is ezt kell csinálni, és mik a szabályok. Ilyenfajta szabályok adódnak tovább, lehetőleg mind kevesebb mutációval generációkon át, függetlenül attól, hogy a kivitelezés részletei egyénről egyénre változnak.  A mém nem homológja, csak analógja a génnek. Nincs és nem is lehet egyértelmű megfelelés a gének és a viselkedési egységek között. A mémek „mutációs rátája” természetesen sokkal nagyobb, mint a géneké, hiszen a földi élet immár megközelítőleg 4 milliárd éves, szemben a cirka 40.000 éves történelemmel. Ha továbbmegyünk az analógia vonalán - a funkcionálisan kapcsolt génekről, tehát olyan, gén-komplexumról van szó, amely egy adott biokémiai ciklus, reakciósorozat enzimeit, vagy az agy biokémiai komponenseit kódolja - a mémek is alkothatnak komplexumot. Egy mém-komplexum olyan mémek halmaza, amelyek külön-külön talán nem, de együtt jó eséllyel fennmaradnak. Ez az elmélet, egy emészthető, jól átlátható, közérthető, szemléletes lehetőséget nyúlt a bonyolult, szövevényes társadalmi, kulturális jelenségek átöröklésének megértéséhez. 

A legújabb szociológiai felmérések szerint tragikusan csökkent a fiatalok olvasottsága és szövegértése. A liberális oktatás „sikerének” könyvelhető el, hogy funkcionális analfabéták tömegét zúdította és zúdítja a társadalomra. (Buta, műveletlen embereket könnyen lehet manipulálni, tehát felvetődik a politika felelősége is.) Az embernek két fő oldala van, a mentális és a fizikális, nos, ez a másik oldal, a fizikai erőnlét is tragikus fejletlenséget mutat. (Az elmúlt negyed században hatszorosára növekedett a cukorbeteg gyerekek, és több nagyság-renddel emelkedett az allergiás gyerekek száma, általában felgyorsult a genetikai romlás.) Az iskolai oktatási rendszer olyanokat enged ki, akik nem tudják, hogy hány Nap süt az égen, nem ismerik a kontinens és az égtáj fogalmát, 1956-ra datálják a honfoglalást, nem tudják hányan voltak az aradi Vértanúk, ki volt az első magyar király stb. (Aki, ezeket és általában a magyar történelem alapjait nem tudja, az hazaárulást követ el.) Elszomorító, hogy nemcsak szellemileg, mentálisan, de még fizikálisan, egészségileg is gyengék. Hát ez nem az „ép testben ép lélek” kora. Ezek a példák csak ízelítői a terjedő elhülyülésnek. „Minek olvasni, tanulni, majd megnézem a neten.” Ezekre válaszként nem az oktatás minőségének erősítését szorgalmazzák, hanem a folyóírás oktatásának megszüntetését, amivel már USA több államában kísérleteznek, sőt még egy európai ország is tervezi bevezetését. Az, az ország ahol az életfogytiglani büntetés: 12 év, de még ezt sem ülte senki végig!) Ezáltal egy 5-6000 éve tartó kultúrának sikerül majd véget vetni, azáltal, hogy a civilizáció nagy, korszakváltó csodáinak, találmányainak (művészet, agrárium megteremtése, kerék, tűz használata) egyik reprezentánsát, az írásbeliséget semmisítik meg. (Ez a terv vetekszik a tálibok és a fundamentalista iszlám rombolásával). Csak így tovább! A liberális pszichológusok betiltanák a többszáz éves gyerekmondókákat, a Grimm- és népmeséket, mondván, hogy erőszakra sarkallnak. Ugyanezen sorsot szánnak a klasszikus rajzfilmeknek. A japán erőszakos, ostoba agresszív rajzfilmek, valamint a gyilkosságokkal túltelített computer-játékok nem bántják az ófrancia és szentimentális románcok szereplőit megszégyenítő finomságú, de szelektíven érzékeny lelkületüket. (Hja, kérem a biznisz, az biznisz!) Egyesek még Gárdonyi: Egri csillagok című halhatatlan és példamutató erényeket felmutató regényének mellőzését sem átallottak felvetni, nemzetek közötti feszültségkeltés és rasszizmus címén.(Ezen a törökök mulattak a legjobban. Javaslom betiltani Arany Jánost és József Attilát is, mert olyan szavakat használtak, hogy: cigány, hülye.) Az ifjúságnak a felnőtt léthez történő felkészítésének alapvető eszköze az oktatás, a másik a nevelés, nem kifelejtve a példamutatást. Az irracionális, - sok esetben deviáns – viselkedés, a sodródódás, a céltalan ténfergés, a magatartás-zavarok okainak keresése során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gyermekkori traumákon, az igazságtalansággal vegyített öncélú vasszigoron túl a túlzott kényeztetést és a szélsőségesen liberális nevelést. Ezeknek következtében termelődik ki az infantilis, magatartás-zavarokkal küzdő, önfegyelem hiányos, antiszociális, amorális, a társadalomba és az általános munkamegosztásba beilleszkedni képtelen, nem kisszámú populáció, ami által kiszolgáltatottá válnak az önálló, felnőtt lét kihívásaival szemben. Az iskolás gyerekeknek csak jogai vannak, kötelessége nincs. Ma már nem jelent különlegességet, skandalumot, ha egy iskolás 9 tantárgy közül 8-ból megbukik! („Felháborító, hogy a tanár azt kérdezi, amit nem tudok, és nem azt, amit tudok.”) Mielőtt még teljesen elmerülnék ismét a demagógia és a popularitás mocsarában, felteszem a kérdést: szabad-e a szavak, fogalmak valódi jelentését, – szemantikai zavart okozva – a bűnök és bűnözők pontos megnevezését feláldozni a „politikai korrektség” oltárán?

Az erkölcs mibenlétének kérdésével nemcsak filozófusok, moralisták, teológusok foglalkoztak, de a téma a természettudósokat is megérintette. Egyelőre nincs bizonyítva, de nagyon valószínű, és a várakozásunkkal egybecseng, hogy az agyunkba ugyanúgy be van építve az erkölcsi érzék, mint a magasságtól való félelem, vagy a nyelvi képesség. Hauser szerint: „Morális ítéleteinket egyetemes erkölcsi grammatika szabályozza, a tudat évmilliók alatt kifejlődött képessége, amely egy egész sor lehetséges erkölcsi rendszer kialakítására alkalmas elvek halmazát foglalja magában. Akárcsak a nyelvi képesség, az erkölcs grammatikáját alkotó elvek is túl mélyen repülnek ahhoz, hogy tudatunk radarernyője érzékelhesse őket.” Az a darwini gondolat, hogy az evolúciót a természetes szelekció vezérli, nem nagyon alkalmas a bennünk meglévő jóság, erkölcsi érzék, tisztesség és empátia magyarázatára, mindazonáltal kíséreljük meg ismét, immár a korunk tudományos eredményeinek birtokában. Jómagam, és több kutató is vállalja az antropologizmus ódiumát, kitart ama „tévedése” mellett, miszerint az emberre jellemző ismérvek, így az erkölcsiek is, csírájukban már az állatokban is megtalálhatók. Túlzó, de elgondoltató Jung véleménye, amely szögesen ellentétes a kortársak elvével: „Az erkölcs ösztönös szabályozója minden cselekvésnek, sőt az állati csoportok együttélését is ez határozza meg.” Sok, amúgy tiszteletreméltó, de a tudományokban tájékozatlan ember, sok társadalomkutató még ma is úgy gondolja, hogy a biológia törvényei az emberre nem vonatkoznak. Vállalom a „széplelkekkel” történő konfliktust, vitát: igenis, az állatoknál is megjelennek primitív morális jelenségek – ez nem elvont spekuláció -, amelyeket számos természettudományos megfigyelés bizonyít. (Erre hivatott az etológia tudománya.) Több, kétséget kizáróan dokumentált esetben előfordult, hogy a párduc, vagy oroszlán megkímélte az elejtett áldozat gyámoltalan ivadékát, sőt gondját is próbálta viselni és etetni, majd ennek sikertelensége után, visszavitte fajtársaihoz. Magasabb rendű állatok is hajlamosak védelmezni, gondozni, készleteiket megosztani, veszélyekre figyelmeztetni és egyéb önzetlen magatartásban részesíteni közeli rokonaikat. Sok állatfajnál erős érzelmeknek lehetünk tanúi. Ez a megfigyelés feltételezi, hogy fejlett emlősök agyában is megtalálhatók az érzelmek és a játék lehetőségét biztosító központok, és az agyuk úgyszintén rendelkezik a jobb-bal- agyféltekés aszimmetriával. Kétségtelen ez a fajta, tehát az emocionális hozzáállás nem oly általános(?) és gyakori, mint az embernél. Éppolyan jól, vagy talán még jobban működik eltérő fajok között, amit szimbiózisnak nevezünk, bár ezen együttélés mögött inkább közös érdekek húzódnak meg, mint jótékonyság. Az ember évmilliók alatt kialakult viselkedésének biológiai tényezői most is működnek. Végső soron az erkölcsnek csak a gyökerei nyúlnak vissza a természetbe, az erkölcsöt nem a természet teremti meg, hanem a kultúra közvetíti és biztosítja. Azt nem tudhatjuk, hogy az ember alapvetően jó, vagy rossz, de nagyobb az esélye, hogy jó legyen, ha az a közeg, amelybe születik, majd a nevelése, a tudása, a műveltsége megfelelő, felszabadulhat a vallás és álerkölcs minden kényszere alól.

 A klasszikus liberálisok kedvenc szlogene a következőképpen hangzik: ”Gyűlölöm, megvetem, amit mond, de mindent megteszek, hogy elmondhassa.” A liberalizmus napjainkra lelepleződött, kimutatta foga fehérét: amint hatalomra kerülnek, zsarnokká válnak, manipulálják a médiát, korlátozzák a sajtószabadságot, akadályozzák a konzervatív ellenzéki hangokat, mint azt sokszor tapasztalhatjuk. Nem vitatkoznak, cáfolnak, hanem valami misztikus önkényes és indokolatlan magasságból bornírt fensőbbséggel tiltanak. Ennek szomorú bizonyítékát láthatjuk Nyugat-Európai országokban (Németország, Franciaország) ahol pl. a migráns-kérdés a kormánytól eltérő megítélése komoly szankciókat von maga után. A kommunista diktatúra időszakát felidéző cenzúra felügyeli a „sajtószabadságot”. Ha ők rágalmaznak az csak véleményközlés, az őket érő kritika viszont gyűlöletbeszéd. Hadd éljek egy idézettel Korniss Mihálytól egy neoliberális „gondolkodótól”. „Ők (jobboldal) nem tudnak úgy gyűlölni bennünket, ahogy mi gyűlöljük őket.” Eme galambszelídségű „beszólás” hosszan folytatódik hasonló stílusban. A balliberális politikusok, akiket az emberek azzal bíztak meg, hogy az őket megválasztó polgárok javára a lehető legjobb, legkedvezőbb döntéseket hozzanak, nos, mint láthatjuk, rendre csődöt mondanak. Bebizonyosodott, hogy a problémák liberális megközelítése nem ad megoldást, „mert növeli, ki elfödi a bajt.” Sokszáz-millió ember megélhetésért, biztonságáért felelős politikusok nem engedhetik meg maguknak a szubjektivizmus, az érzelgősség luxusát, a racionális megoldások mellőzését, hiszen nem vihetik vásárra a rájuk (bizalmat) szavazó emberek bőrét. (Helyzetet az teszi igazán pikánssá, hogy az EU vezető tisztségviselőit még csak nem is választják, hanem kinevezik – mint egy diktátort.) A neoliberális „jogvédők”-  akik pénzért bármire képesek, és felelőtlenül beleszólnak a kijelölt ország belügyeibe  -  egyik legkirívóbb, legfelháborítóbb tette, a Nobel-díjas (DNS szerkezete) Watson professzor elleni gyűlöletkeltés volt. (Watson az afrikai segélyezés körüli tisztázatlan helyzetről, annak felülvizsgálatát, tárgyilagos és racionális áttekintését szorgalmazta.) A liberálisok nyomására kellett lemondania ENSZ főtitkári tisztéről Kurt Waldheimnek, mert a II. világ-háborúban besorozott katona volt. A szerb háborús bűnösök felelőségre vonása szánalmas, „sok hűhó semmiért„ álperek sora volt. „Nem sikerült rájuk bizonyítani” a civil lakosságot megtizedelő öldökléseket. A rendszerváltás után megakadályozták az un. cigánybűnözés kérdéskörének megtárgyalását, - „már a kérdés felvetése is felháborító”, - szőnyeg alá söpörték a szlovákiai, romániai áltörvényes magyarellenes verbális és fizikai atrocitások, sérelmek ügyét, nem tiltakoznak az őshonos magyar kisebbség jogfosztása ellen, de részlehajló módon, tárgyilagosságot félresöpörve védték a cigányok (pardon: romák) „ősi” jogait. Jelenleg a migránskérdés tisztázása, megoldása, az objektív valóság közlése elé gördítenek akadályokat. Az EU politikusai rendre lesöprik az asztalról az őshonos európai kisebbségi jogok megsértése ügyében benyújtott kéréseket, de büntetéssel fenyegetik azokat az országokat, amelyek nem osztják eléggé lelkesen az EU vezetőinek irracionális nézeteit. Az EU minden országára megpróbálják rákényszeríteni Carl Popper-féle nyílt társadalom és a multi-kulturalítás öngyilkos rémálmot. Megengedték, hogy Koszovó, amely Szerbia ősi tartománya volt, önálló állam lehessen – mondván, hogy az albánok többen vannak. Arra gondolni sem merek, hogy Koszovó elcsatolása a szerbek kollektív büntetése, az emberirtások, a tömeggyilkosságok, a balkáni háború kirobbantásának megtorlása volt. Ilyen képmutatásra gondolni sem merek. Ugyanakkor Oroszország ellen szankciókat vetettek be, és gyűlöletkampányt indítottak, mert majd’ félezer éve Oroszország részét jelentő Krímet ismét magukénak nyilvánították, hivatkozván az oroszok döntő többségére. Miért-e kettős mérce? A nagyhatalmak megengedik maguknak, hogy egy demokratikus – de kicsi – országban hozott törvény ellen tiltakozzanak, annak ellenére, hogy náluk erre vonatkozóan szigorúbb törvények vannak. Miért? „Az más!” „Quod licet Iovi, non licet bovi” Vajon milyen érdekek húzódnak meg a kulisszák mögött? (olcsó munkaerő?) Őskorinak, bunkónak, tahónak, vidéki surmónak, nácinak neveznek minden liberalizmusbírálót, gyűlölet-beszédnek, minősítenek minden ellentétes véleményt, figyelmen kívül hagyva a véleményszabadságot. (Vajon az archaikus emberi kultúrák, a mai mentalitással, liberális attitűddel meddig maradnának fenn? Egy évszázadot sem.) Lefekszenek a tömegigénynek, támogatják a nyugati (főleg amerikai) kultúrszemét térhódítását, dominanciáját, alkalmasint provokációját. (Miért sugároznak román nyelvű reklámokat Magyarországon?) A tömegesen fogyasztott kereskedelmi TV-csatornákon a nézettség, a lealjasodott tömegigény kritikátlan kiszolgálása, következésképpen a haszon, a pénz a mérvadó. A kereskedelmi csatornákon adott műsorokba beletekintve, azokat hallva, és az altesti villantásokról tudósító hírek láttán egy neobarbár civilizáció víziója rémlik fel. Több liberális-demokratikus országban engedélyezett a primitív ösztönöket felkorbácsoló ketrecharc, állatviadal stb. Az üzletiesség szelleme itatja át a szórakozást, de a sportot is. A szabadság nevében a kultúrára fenntartott helyen burjánzik az esztétikai környezetszennyezés. Művészetet a lakodalmas rock, a „buli-zene”, a valóság-show-k, a szappanoperák, az agymosás és a bulvár jelentik. Egyértelmű a túlzott fogyasztásra serkentő, hajszoló multinacionális cégekkel történt szövetség, összefonódás, mindez a személyes szabadságra történő hivatkozással. Modern korunk szabados közönségességét alátámasztja, hogy az un. celebek lettek a példaképek, akiknek („csak tiszta forrásból” idézek.): ”Nincsenek, és ha vannak is, nem érdekelnek, az un. értékek. Lényeg, hogy mindig jól érezzük magunkat, minden legyen „kúl”. Követendő példa híján az ifjúság jelentős része megveti a komoly munkát, elfordul az elfogadott értékektől, célok és értékek nélkül cselleng a világban. Már csak az igénytelen szórakozás, - erények, érdemek, célok, egyéniség nem lévén - a „balhé” vágya űzi, hajtja, lelki-szellemi ürességét drogokkal próbálja kitölteni.(Az addiktológusok által közzétett elborzasztó adatok szerint, számos drogos fiatal szókincse 30-40-re szűkült.) Elszomorító, hogy a mai magyar irodalom egyik oszlopos tagjának kikiáltott neoliberális írónk teljes mellszélességgel kiállt a kábítószer legalizálása, liberalizálása mellett! Nagyon beteg az a társadalom, ahol a fiatalok tekintélyes része drogfüggő, más része pszicho-analitikushoz jár. A drogtól elhülyült „ember” is egyenlő jogú állampolgár? A „mindenki azt csinál, amit akar” elv értelmében a példát kereső fiatal a felnőttek zömétől szintén csak az üres, igénytelen szórakozást, az alkoholizmust tanulhatja többnyire. Ha nincs pozitív minta, példa, segítség, ebből az életmódból való kiút bemutatása, akkor ez az attitűd bővítetten újra és újratermelődik. Mert mit lát a környezetében: a primitív „valóság-show”-kat, autó- és motorversenyeket, a szurkolással álcázott balhézást, az inverz szellemi vetélkedőket, ahol a legbutább, a legműveletlenebb a nyertes. És a „nyerő” még csak nem is szégyelli, sőt büszke elképesztő butaságára. A média pedig felhasználja népszerűsége, nézettsége növelésére, mert számára is joga mindehhez. A szépirodalom ismerete híján a széles tömegeknek szóló könny-fakasztó giccs, vagy a primitíven didaktikus szellemtelen tele-regények, lektűr-irodalom tölti be a művészet helyét. A tanulás, a széles műveltség elsajátítása, valamint ezek bázisán történő gondolkodás fárasztó, nem kifizetődő, és „ciki”. Tetemes idő válik szabaddá, megjelent az unalom, az idő „agyonütésének” problémája, tárgyi tudásuk, műveltségük gyarapítása helyett. A valódi kultúrát lassan kiszorítja – az Amerikából behurcolt parlagfűhöz hasonlóan.– a cooltúra. Mindehhez a – liberalizmusnak köszönhetően – alapvető joga van. A butaság mindenki alkotmányos joga. Korunk erkölcsi életének súlyos fogyatékossága, az értékrendnek, az élvezetek, a hedonizmus kultusza irányába történt eltolódása, és a magasabb rendű közösségi és perszonális értékek tagadása. A tömegigény manipulálása, majd kiszolgálása – zsurnalizmus – üzlet: korunk liberális hírszerkesztésének szentháromsága. Jelen, és hasonló leleplező tanulmány soha nem kerülhet általuk kiadásra,  a profitközpontú könyvkiadás ön?cenzúrája majd tesz róla. Mivel a személyiségi jogok ezt is megengedik: így a mindennapokban eluralkodott az udvariatlanság, bunkóság, a tahóság, a verbális és fizikai agresszió. A beszédben nyüzsög a pongyolaság, a fülsértő helytelenség, a magyartalanság, az angol „szak-kifejezések” sokasága, (hihetetlen, de megtörtént, hogy egy vásárló „Edáj” (ADY) kötetet kért a könyvesboltban), az öncélú trágárság, a szleng. Ezen a szubkultúrán – a liberálisok szerint – senkinek sincs joga, felhatalmazása változtatni, hiszen mindenki úgy beszél, ahogy akar, ahogy tud (Élet és Irodalom, 2007), Az addig magas szintű, mérvadó – a múlt rendszerben ellenzéki – folyóiratban egy nyelvész(!?) óriási vehemenciával kikelt  a nyelvművelés – kiváltképp a feledhetetlen érdemű és emlékű Lőrincze Lajos – ellen. A nyelvművelést a fejlődést gátló anakronizmussal, arisztokratizmussal, személyiségi jogok megsértésével, a tanulatlan, műveletlen emberekkel szembeni diszkriminációval, lealázással vádolta. (Azóta nem veszem az addig – 30 éve járatott – évenként bekötött lapot.) Az elektromos média azóta sem sugároz nyelvművelő műsorokat. A kicsinyes neoliberalizmus rafinériájának köszönhető, hogy ma már semmi nem az, ami: a csúnya, a kövér, a debil, az imbecillis, az idióta, gyilkos stb. jelzők helyett megszépítő, a lényeget elkenő, - sajátos, sérült, speciális, súlyproblémával, kihívásokkal küzdő, rosszul szocializálódott (rossz volt a gyerek-kora) – jelzőket szabad használni. A liberális esztétika megengedi a klasszikus irodalmi alkotások átírását a saját ízlésüknek, a korszellemnek megfelelően.(pl. Rómeó néger, Júlia férfi) Hosszan folytathatnám a kabarék kedvenc témájául szolgáló példákat. („A téma az utcán hever”) Alapvetően felfordult a világ: a liberális „népművelés” szerint nem az embereket kell felemelni a magas kultúrához, hanem a kultúrát kell lebutítani a tömegízlés szintjére. A „politikai korrektség” nem engedi meg a néger, mesztic, mulatt, busman kifejezéseket, helyettük afrikai, afroamerikai, egyéb nevetségesen eufemisztikus elnevezéseket szabad használni, mintha minden afrikai csak és egyformán fekete lenne.                                                                                                        

A liberális baloldali értelmiség vesszőparipája a szabadság, ami szerintük az emberek számára a legfontosabb. Némely pszichológus szerint (Feldmár  Intézet): „A szabadság őrjítő és félelmetes, mert ha szabad vagyok, akkor mindenért én vagyok a felelős. Pedig mindannyian szabadságra vagyunk ítélve, nem lehet nem szabadnak lenni. A szabadság a valóság, a korlátok az illúziók. Sajnos sokan úgy tesznek, mintha nem tudnánk választani, mintha valaminek vagy valakinek a hatalmában lennénk, mintha előre meg volnának írva dolgaink.” Végül is jó lenne, ha a liberálisok eldöntenék, hogy van, kell-e szabadság, szükséges-e érte harcolni, vagy felesleges, mert eleve megvan. A baloldali, liberális értelmiség vesszőparipája, fixa ideája a szabadság, a szabadságjogok „védelme”, akkor a jogvédők végül, miért is harcolnak?                                         

Lássuk be, hogy a liberalizmus – nem megfelelően használva, adagolva, –akár a legveszélyesebb eszme is lehet - amely óhatatlanul anarchiába, káoszba, majd -immunreakcióhoz hasonlóan – diktatúrába torkollik. Gondoljunk a Weimari köz-társaság történetére és következményére: a német emberek - akik rendet, munkát, biztonságot (megannyi kispolgári igény) – inkább, az ezeket ígérő nácikra - szavaztak. (Franciaország az igazságtalan „békéjével” szintén hozzájárult nácik választási győzelméhez.) Az emberek felmérték és úgy döntöttek, hogy szabadságuk egy részét feláldozzák ezért az óvó burokért cserébe. A szabadság egy torta, amelyből arra érdemtelenek nem szabadna, hogy részesüljenek, és amelynek néhány vékony szeletét fel kell áldoznunk a biztonság oltárán. Gondoljunk továbbá a gyarmatok történetére: kétségtelen, hogy volt elnyomás, kizsákmányolás és rend. De mi következett ezután, a gyarmati státusz feloldása, a szabadság kivívása után: éhínség, polgárháború, korrupció, káosz, szervezetlenség. Az elnyomás, a kizsákmányolás megmaradt, de most nem a gyarmatosítók tették, hanem a – külföldről támogatott - győztes törzs, vagy a „szabadságharcos” milíciák.                                                                                                                                                  

Hegel?:

„A szabadság felismert szükségszerűség!”  József Attila:

„Szabadság te szülj nekem rendet.”                                                                                                                              Máshol:„Míg megvalósúl gyönyörű /

képességünk, a rend,/                 

mellyel az elme tudomásul veszi / 

a véges végtelent,/                                                                     

a termelési erőket odakint s az/

ösztönöket idebent …/

A szabadságot ki kell érdemelni, meg kell érte küzdeni, ellenkező esetben nincs értéke. A szabadság értékeléséhez ész is kell,  mert az felelőséggel jár. A buta, a  műveletlen, ember nem képes szabad lenni, csak szabados, ezért nem is jár neki. „Nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak”! Akinek ez az alapelve, nem tud, vagy nem akar - a saját egyéniségének feladása nélkül – „beilleszkedni” annak nem jár szabadság, mert úgysem tud élni vele, a szabadságot még definiálni is képtelen. Vannak kivételes egyéniségek, akik kimagaslanak az adott társadalom általános szellemi, erkölcsi szintje fölé, és képtelenek elviselni a középszer, a tömeg uralmát, még kevésbé a csőcselék létét, azok vonuljanak ki az emberi közösségből, mint tették egyes próféták, vagy ha sikerül, példamutatással emeljék fel saját szintjükre. (Buddha mindkettőre képes volt.) A liberálisok ott is elkövetnek hibát, hogy mindenkit alkalmasnak találnak a szabadságra. A felvilágosodás eszméjének kigondolói, és USA alapító atyái is felhívták erre a figyelmet: „A szabadság csak azokat illeti meg, akikben megvan az érdemi megítélés képessége.”

Vessük össze az ’56-os forradalmárok morálját, (akik biztosították pl. a betört kirakatokban lévő áruk biztonságát,) az etnikai és anarchista, vagy öncélú villongások résztvevőinek öncélú rongálásaival, vandál pusztításával. Vagy gondoljunk az extrém helyek és helyzetek (háborúk, munka,- és egyéb megsemmisítő táborok) etikájára. Mindezek ellenére a morál, kisebb-nagyobb kilengéssel, de fejlődik. A pszichológusok és szociológusok feladata megállapítani, hogy miért halad ilyen összehangolt módon, de néha komoly visszaesésekkel. Az erkölcsnek a modern időkben már nincs ereje, hogy hegemon hatalomra jusson, még sincs hatalom, mely létét és működését hatályon kívül helyezhetné. Az ősközösségi csoportokban (hordákban) még más volt a státusz quo, akkor még alapvető érdek volt a szabályok betartása, ellenkező esetben, ha a közösség kizárta, elpusztult, nem volt választási lehetősége. Ez a természetesnek elfogadott, önként vállalt kényszerhelyzet, továbbélt még egy ideig a nemzetségi-, törzsi közösségekben. A társadalom, és a korai civilizációk kialakulásával, a kis csoportok felolvadtak a nagy közösségek olvasztótégelyében, más ideológiai, szokásbeli stb. választásokra nyílt lehetőség. Az ember döntéshelyzetbe kényszerült. Megjelent a jó és a rossz. Mivel a természetes, a magától értetődő szabályok követésének kényszere erodálódott, az erkölcs, a morál egyes tételei áttevődnek a jogrendszerbe, hogy legalább így – extrém szabályszegés esetén - számon lehessen kérni a törvények megsértését. Az erkölcsi szabályokat ajánlatos volt, illő volt betartani, és azok megszegése komoly szankciót vont maga után, de a modern korunkban nem jár következményekkel. Még jogi kényszerrel sem válik az erkölcs egyetemessé. A modern társadalmakban már nem létezik olyan etika, amely akár egyetlen alávalóságot megakadályozhatna. A jog viszont: „szigorú, igazságos, bölcs és következetes!” – Ha igen, akkor miért nem? Legtöbbször sem az erkölcs, sem a jog sem ad igazságot, és ez az űr lehetőséget nyújt, sőt kikényszeríti az indulatok felszínre törését, amikor már csak a bosszú hozhat enyhülést. Shakespeare, hallhatatlan művében Hamlet sorsán mutatta meg, hogy a kielégítetlen bosszú őrületet okoz. A bűnözőkkel szemben gyakorolt megbocsátás, könyörületesség, irgalmasság nem gyógyítja, csak elkeni az elfertőzött sérelem sebét. (Következtetés: Már megint a rosszak jártak jól!)  Gyakran lehetünk tanúi a jog és az erkölcs kettőségének, pl. amikor egy politikus arra hivatkozik: „etikátlan, amit tettem, de jogszerű.” Nota bene: nem is jogos, hanem, csak jogszerű. Reméljük, eljön az idő, amikor a jog etikus marad, amikor a civil kurázsi és a korszellem, olyan szintre emelkedik, hogy valóban érvényesül a törvény előtti egyenlőség, amikor Tiborc panasza nemcsak meghallgatásra talál, de még igazságtételben is részesül. (Disraeli: „Az igazságtétel, a cselekedetre váltott igazság.” Az etikus társadalomban jog nem válik el az erkölcstől, egymással párhuzamosak maradnak, eltűnnek a kettős mércék, személyeket, intézményeket, országokat stb. illetően, de ez már az utópia birodalma. (Ó, szent együgyűség!)                                                                                                                                                 

Az erkölcs olyan irracionalitás, ami az ember attribútuma, és sok esetben segíti az emberek aránylag békés egymás mellett élését, mind-amellett a természettel, az evolúcióval szembemegy. A morális cselekvésnek színtere ugyan a természet is, ezért a természeti törvények tételeit, a tudományos eredményeket alapos etikai elemzésnek kell alávetnünk. El kell végre fogadni, hogy nem az, az etikai kérdés, hogy mit tesz a természet az emberrel, hanem azt, hogy mit szabad vagy kell tennünk a természettel szemben. Több esetben kellene, hogy a morális kijelentések, fogalmak preparált állapotban kerüljenek a racionális, a logikai analízis mikroszkópja alá.  Ez a helyzet sokak szerint, még nem akut, de már észlelhetők, és akár láthatnánk is intő jeleit, ha a valóságot nem a tabuk és dogmák torzító tükre által néznénk homályosan.                                                                                                                                   

A közelmúltban akaratlan tanúja voltam egy parkbéli, két középkorú nő beszélgetésének: „1. személy: - Olyan régen láttam már az aranyos kiskutyáját! - 2. személy: - Jaj, ne is mondja, szegény már nagyon öreg és beteg volt, annyit szenvedett, nem bírtuk már nézni, és az állatorvos elaltatta. Nagyon-nagyon hiányzik a kis drága.  1. személy: - Jut eszembe, hogy van a kedves mama? - 2. személy: - Hát nagyon rosszul, maga-tehetetlen, gyógyíthatatlan beteg, sokat szenved. - 1. személy: - Hát igen, sajnos ilyen az élet, nem tehetünk az imádságon kívül semmit.” Nem kommentálom a párbeszédet. Annyit azért hozzáfűznék, hogy az emberi élet - minden feltétel nélkül - nem lehet olyan tabu, hogy miatta embereket szörnyű kínhalálra ítéljünk.

A politika, az üzlet, a pénz erkölcsi felfogása Machiavelli óta sem változott drámaian. Machiavelli, aki Firenze legokosabb polgára, író, filozófus, történész, politikus ’s mint olyan, realista is volt, a következő megállapítása nem személyét minősíti, hanem korának erkölcsét: „A gazdasági és  a politikai életben csak az eredmény fontos. A cél szentesíti az eszközt.” Miután megfigyeléseinek hangot is adott, azzal, hogy közzétette a mindenki által tapasztalt jelenségeket - amelyek tabutémák voltak – a képmutató felháborodás miatt negatív alakká, neve kétes dicsőségű köznévvé, és negatív fogalommá vált: a fondorkodó, erkölcsi korlátokat nem ismerő, embereken, eszméken gátlástalanul áttipró politikai magatartást jelöli. Olyan titkokat mondott ki, amelyek így kimondva megrázták az emberek lelkiismeretét és megrettentették őket. Azok ítélték el leginkább, akik politikája ezen erkölcsi alapokon nyugodott, azok az ájtatos gyilkosok, képmutatóan borzadva fordultak el Machiavelli fejedelmétől. Legyen tehát indexen!  A Fejedelemmel kvázi tankönyvet írt, hogyan őrizzék meg a „fejedelmek” hatalmukat.          

A morál, az erkölcs eloszlása különböző emberi csoportokban meglehetősen egyenlőtlen. Az egoista, gátlástalan, a végletekig haszonelvű, a moral insanity gazembereknek az erkölcs hangja, annyit sem jelent, mint a légy zümmögése. Már Ovidius is megemlíti ezeket a figurákat: „Cura quid expediat, prior est, quam quod sit honestum. Tisztességet alig néznek, csakis azt, ami hasznos.” Ugyanakkor az emberek többségének se pénze, se hatalma, de még érdekérvényesítő lehetősége sincsen. Van viszont morálja, ami meg visszatartja a jogos, hatékony védekezéstől - ne adj’ isten –, a visszavágástól. A legkétesebb értékű morálok képviselői szoktak túlbuzgón, immorális élvezettel ítélni a céljaikat akadályozók felett. Így megerősíteni vélik a titokban általuk is gyengének, életképtelennek érzett, és csak a megfélemlítés módszerével érvényesíthető normáikat. A morál erejével visszaélve a leggátlástalanabbul használnak erkölcsi érvet a legalávalóbb „ügyek” jogi képviselői is. Olykor durva érdekeket csomagolnak az erkölcs szűztisztaságú selyempapírjába. Oly korban élünk, amikor az erkölcsi eszmék veszítenek erejükből és úgy érezzük, hogy az erkölcsös élet nem nyeri el méltó jutalmát. Ma sok üzletember mottója: „Ez itt az új világ, itt már csak gazdasági realitások vannak: nyereség - veszteség, fogyasztás - hulladék,  termelés - globalizáció.”                                                                                                                                                                     

 „Mit ér a nyervágy, haszonlesés,/                                                                                                

Ólálkodik köztük s önzéstelen/                                                                                        

emelkedettség nincsen már sehol.”/

Az úriember felszínes erkölcse - ha nincs mögötte tartalom -, a comme il faut- morál lólába már a középkorban is kilógott az elegancia jelmeze alól. Erre válaszolt frappánsan Cyrano: „Erkölcsömben van eleganciám!”

Ahol emberi populáció létezik, ott bármilyen szintű is legyen, de kialakul egy társadalom. Ahol társadalom van, ott szabályokat alkotnak, ott törvény kell, és ott, ahol törvény van, ott feltámad az igazság igénye…És, ahol igazság van, ott megszületik az igazságtalanság is. Az emberek – eltúlzott individualizmusuk miatt - hajlamosak megszegni a szabályokat, a törvényeket, és elkövetni szélsőséges cselekedetet, aminek a korlátok között tartása érdekében jöttek létre az erkölcsi parancsolatok. Az erkölcs szubjektív korlát, amelynek objektív manifesztációja a jogrendszer. Az erkölcs az egyénnek a társadalom által kialakított normákon alapuló magatartása, a környezetéről kialakított nézete. Az emberi civilizációk kezdeti időszakában a szabályok erkölcsben, a jogban (a törvény, az Ige) és a szokásokban testesültek meg, még nem váltak el élesen egymástól. Erre eklatáns példa a judaizmus: a mózesi tízparancsolat nemcsak erkölcsi parancsolat volt, de jogi szabályzat is. A hasznos élelemhigiéniai szabályokat erkölcsi köntösbe öltöztették, mert csak így lehetett betartatni. A szabályok betartása kötelező volt, amennyiben az adott közösséghez akart tartozni, mert az erkölcsi és jogi törvények követése az adott társadalom fennmaradásának záloga, sine qua non-ja volt. Az erkölcsnek, az ősi társadalmak korszaka után, a tulajdon megjelenésekor, önmagának nincs ereje, hogy hegemon hatalomra jusson, és ezért az archaikus társadalmakban, sok esetben, egyben törvény is volt. (Lásd: Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész drámáit.) A szabályok, a törvények liberális, egyéni értelmezése elképzelhetetlen volt, nem képezhették viták, különféle értelmezések tárgyát. Számtalan visszás jelenségre lehetne a példák garmadáját idézni, amelyek a jogrendszerben előfordulnak. Szándékosan nem mondok „igazságszolgáltatást”, hiszen szó nincs igazságról, hanem jogszolgáltatás létezik, aminek számos kiskapuja, rése, értelmezése van. Egyre több jogi tévedésről, megvesztegetésről, összefonódásról. korrupcióról, eltussolásról szóló hír lát napvilágot. Jogos a kérdés: felmerült-e már a jogtudorokban, a törvényhozókban, hogy némely védőügyvéd gyakorlata kimeríti a bűnpártolás, sőt a bűnrészesség fogalmát? „Vissza kell állítani az „igazság-szolgáltatásba” vetett erősen megrendült bizalmat!” – siránkoznak a politikusok. Nem kellett volna engedni, hogy így legyen, valóban igazságot kellene szolgáltatni, a bűntettel arányos – ne csak látszat - büntetést kellene kiszabni, be kellene tartani a „törvény előtt mindenki egyenlő”elvét. ”Engem nem lehet letartóztatni, komoly felső kapcsolataim vannak.” (A 90-es években elhíresült olajszőkítés néven közismerté vált szervezett bűnözésnek végül is egy vádlottja lett: az ügyben nyomozó rendőrtiszt.) „A büntetés nem visszatartó erő”- harsogják a liberálisok. Az elítélés céljának nemcsak az elszigetelés, hanem a büntetés is kell, hogy legyen. Az óvadék intézménye nem más, mint a felmentés, a szabadság megvásárlása. Több évtizedes fejtörés után sem vagyok képes elfogadni, megérteni, hogy az áldozatok gyásza, vesztesége, traumája miért szorul háttérbe a bűnözők patológiás pszichéje, szocializációja, beteges közömbössége, egoizmusa, minden értéket félresöprő birtoklási vágya, fékevesztett kapzsisága mögött. Hogy lehet állandóan valami mondvacsinált mentséget kicsiholni, hogy a bűnös mentesüljön a bűnhődés katarzisától? A diktatúrákban elenyésző arányú volt a valódi köztörvényes bűntett. Vajon miért? Senki nem kockáztatott egy lopásért koncentrációs tábort. (Legalább ennyi hasznuk volt.) Definiálni kellene „a jog ereje, az erő joga” problémakört. A liberalizmus elveszi a jog erejét, a jog elvesztette az alapját képező morált, a politika, az érdekek bábfigurájává züllött. Az erő jogáról a továbbiakban szólok. A baloldalhoz csapódó, vele szövetséget kötő európai liberalizmus egyik súlyos bűne, hogy a diktatúrák bűneit nem objektíven, elfogulatlanul és azonos módon ítéli és meg, hanem szelektál. A nácizmust maximálisan elítélik (jogosan), ugyanakkor a kommunizmus (cirka 100000000 halott), és az USA (Drezda porig bombázása, a lakosság legyilkolása, Hirosima, Nagaszaki totális elpusztítása, a napalm bevetése Vietnámban) bűnei bocsánatosak. Ez járulékos veszteség. A liberális értelmiséget nem zavarta az a tény sem, hogy a nürnbergi-perben egyenesen megtiltották a Molotov-Ribbentrop-paktum, a Szovjetunió valamint a III. Birodalom kitűnő háború előtti kapcsolatának, Sz.U. szerepének felvetését a háború kitörésében, valamint még Lengyelország felosztását, a Szovjetunióban, a balti államokban rendszeressé vált antiszemita, valamint különböző népek, és nemzetiségek elleni atrocitásokat. kommunista hatalombitorlás, proletárdiktatúra, ÁVH, megtorlás, jogtiprás, sortüzek. Mindezek csak a jobboldali reakciósok fantáziájában léteztek. A liberálisok érvei: „nem kell feltépni a sebeket…,mindez boszorkányüldözés, ,…borítsunk fátylat a múltra”, és egyéb álságos közhelyek. Amikor a felmenőik – (érdekes, hogy a neoliberálisok felmenői között sok a volt ÁVH-s) – bűneiről van szó, akkor nincs jelentősége az emberi szabadságjogok semmibevételének? Érdemes elgondolkodni azon a jelenségen is, miszerint a kommunizmus bűnei miért számítanak kisebbnek, mint a náci bűnök, holott a kommunista diktatúrák áldozatainak száma nagyságrenddel haladják meg a nácik áldozatainak számát. (A baloldaliak figyelmébe ajánlom Szolzsenyicin és mások, GULAG-beli „élményeikről” szóló könyveit.) Engedjen meg a kedves olvasó egy adalékot a francia baloldali értelmiség „toleranciájáról”, „tisztességéről”, objektivitásáról: 1956 októberében (még a forradalom előtt) Illyés Gyula meghívta Trisztán Trazát, a dadaizmus alapítóját, a Kommunista Párt tagját Magyarországra. Miután találkoztak Illyés beszámolt a hazai állapotokról. Traza visszatérve Franciaországba közölni akarta a kapott leleplező információkat. Erre nem nyílt lehetősége, mert Aragon megtiltotta, sőt évtizedekre indexre tették, Camus-vel együtt, vagy idézzük fel Romain Rolland a sztalinizmust dicsőítő nyilatkozatait. Mert a kommunizmus – a nyugati és a hazai értelmiség egy része szerint – nemes eszme? Ha teoretikusan így van, annál inkább nagyobb a bűn, hiszen lejárattak egy nemesnek vélt eszmét, visszaéltek vele, és azt egyszer s mindenkorra diszkvalifikálták. Mindazonáltal kínos következtetésre jutnánk, ha objektív vizsgálatnak vetnénk alá a „nemes” eszmék és azok nevében elkövetett borzalmak kapcsolatát.

Az anyagi károkat okozó bűncselekmények esetében miért nem alkalmazzák azt a kézenfekvő eljárást, hogy az okozott kárt az utolsó fillérig megtéríttetik, bármilyen eszközzel. Miért csak a pénzintézetek és egyes szolgáltatók élhetnek ezzel a lehetőséggel? Az egyén, a társasházak miért lehetnek kiszolgáltatva a közös költséget nem fizetők, ezáltal a közösségnek kárt okozóknak, és az életük megkeserítőiknek. A kapitalizmusban úgyis a pénz mindennek a mértéke, ugyanakkor a bűntettek zöme gazdasági, akkor ez így logikus, és – ha a kárvallott visszakapja pénzét – igazságos. Jelenleg, minél nagyobb a jogtalanul eltulajdonított pénz nagysága, annál kisebb a büntetés. (Korrupt politikusok által eltüntetett pénzösszeg nagysága megközelíti az éves költségvetést.) Milyen „igazság-szolgáltatás az, ahol a szupergazdagok nem fizetnek adót, profitjukat off-shore cégeken keresztül eltüntetik, miközben az átlagos állampolgárt filléres tartozásért meghurcolják és súlyosan megbüntetik. (Ez mindenki által ismert közhely.) Vajon ez is miért van így? Tudom:„ez demagógia és populizmus”.