A klasszikus liberálisok kedvenc szlogene a következőképpen hangzik: ”Gyűlölöm, megvetem, amit mond, de mindent megteszek, hogy elmondhassa.” A liberalizmus napjainkra lelepleződött, kimutatta foga fehérét: amint hatalomra kerülnek, zsarnokká válnak, manipulálják a médiát, korlátozzák a sajtószabadságot, akadályozzák a konzervatív ellenzéki hangokat, mint azt sokszor tapasztalhatjuk. Nem vitatkoznak, cáfolnak, hanem valami misztikus önkényes és indokolatlan magasságból bornírt fensőbbséggel tiltanak. Ennek szomorú bizonyítékát láthatjuk Nyugat-Európai országokban (Németország, Franciaország) ahol pl. a migráns-kérdés a kormánytól eltérő megítélése komoly szankciókat von maga után. A kommunista diktatúra időszakát felidéző cenzúra felügyeli a „sajtószabadságot”. Ha ők rágalmaznak az csak véleményközlés, az őket érő kritika viszont gyűlöletbeszéd. Hadd éljek egy idézettel Korniss Mihálytól egy neoliberális „gondolkodótól”. „Ők (jobboldal) nem tudnak úgy gyűlölni bennünket, ahogy mi gyűlöljük őket.” Eme galambszelídségű „beszólás” hosszan folytatódik hasonló stílusban. A balliberális politikusok, akiket az emberek azzal bíztak meg, hogy az őket megválasztó polgárok javára a lehető legjobb, legkedvezőbb döntéseket hozzanak, nos, mint láthatjuk, rendre csődöt mondanak. Bebizonyosodott, hogy a problémák liberális megközelítése nem ad megoldást, „mert növeli, ki elfödi a bajt.” Sokszáz-millió ember megélhetésért, biztonságáért felelős politikusok nem engedhetik meg maguknak a szubjektivizmus, az érzelgősség luxusát, a racionális megoldások mellőzését, hiszen nem vihetik vásárra a rájuk (bizalmat) szavazó emberek bőrét. (Helyzetet az teszi igazán pikánssá, hogy az EU vezető tisztségviselőit még csak nem is választják, hanem kinevezik – mint egy diktátort.) A neoliberális „jogvédők”-  akik pénzért bármire képesek, és felelőtlenül beleszólnak a kijelölt ország belügyeibe  -  egyik legkirívóbb, legfelháborítóbb tette, a Nobel-díjas (DNS szerkezete) Watson professzor elleni gyűlöletkeltés volt. (Watson az afrikai segélyezés körüli tisztázatlan helyzetről, annak felülvizsgálatát, tárgyilagos és racionális áttekintését szorgalmazta.) A liberálisok nyomására kellett lemondania ENSZ főtitkári tisztéről Kurt Waldheimnek, mert a II. világ-háborúban besorozott katona volt. A szerb háborús bűnösök felelőségre vonása szánalmas, „sok hűhó semmiért„ álperek sora volt. „Nem sikerült rájuk bizonyítani” a civil lakosságot megtizedelő öldökléseket. A rendszerváltás után megakadályozták az un. cigánybűnözés kérdéskörének megtárgyalását, - „már a kérdés felvetése is felháborító”, - szőnyeg alá söpörték a szlovákiai, romániai áltörvényes magyarellenes verbális és fizikai atrocitások, sérelmek ügyét, nem tiltakoznak az őshonos magyar kisebbség jogfosztása ellen, de részlehajló módon, tárgyilagosságot félresöpörve védték a cigányok (pardon: romák) „ősi” jogait. Jelenleg a migránskérdés tisztázása, megoldása, az objektív valóság közlése elé gördítenek akadályokat. Az EU politikusai rendre lesöprik az asztalról az őshonos európai kisebbségi jogok megsértése ügyében benyújtott kéréseket, de büntetéssel fenyegetik azokat az országokat, amelyek nem osztják eléggé lelkesen az EU vezetőinek irracionális nézeteit. Az EU minden országára megpróbálják rákényszeríteni Carl Popper-féle nyílt társadalom és a multi-kulturalítás öngyilkos rémálmot. Megengedték, hogy Koszovó, amely Szerbia ősi tartománya volt, önálló állam lehessen – mondván, hogy az albánok többen vannak. Arra gondolni sem merek, hogy Koszovó elcsatolása a szerbek kollektív büntetése, az emberirtások, a tömeggyilkosságok, a balkáni háború kirobbantásának megtorlása volt. Ilyen képmutatásra gondolni sem merek. Ugyanakkor Oroszország ellen szankciókat vetettek be, és gyűlöletkampányt indítottak, mert majd’ félezer éve Oroszország részét jelentő Krímet ismét magukénak nyilvánították, hivatkozván az oroszok döntő többségére. Miért-e kettős mérce? A nagyhatalmak megengedik maguknak, hogy egy demokratikus – de kicsi – országban hozott törvény ellen tiltakozzanak, annak ellenére, hogy náluk erre vonatkozóan szigorúbb törvények vannak. Miért? „Az más!” „Quod licet Iovi, non licet bovi” Vajon milyen érdekek húzódnak meg a kulisszák mögött? (olcsó munkaerő?) Őskorinak, bunkónak, tahónak, vidéki surmónak, nácinak neveznek minden liberalizmusbírálót, gyűlölet-beszédnek, minősítenek minden ellentétes véleményt, figyelmen kívül hagyva a véleményszabadságot. (Vajon az archaikus emberi kultúrák, a mai mentalitással, liberális attitűddel meddig maradnának fenn? Egy évszázadot sem.) Lefekszenek a tömegigénynek, támogatják a nyugati (főleg amerikai) kultúrszemét térhódítását, dominanciáját, alkalmasint provokációját. (Miért sugároznak román nyelvű reklámokat Magyarországon?) A tömegesen fogyasztott kereskedelmi TV-csatornákon a nézettség, a lealjasodott tömegigény kritikátlan kiszolgálása, következésképpen a haszon, a pénz a mérvadó. A kereskedelmi csatornákon adott műsorokba beletekintve, azokat hallva, és az altesti villantásokról tudósító hírek láttán egy neobarbár civilizáció víziója rémlik fel. Több liberális-demokratikus országban engedélyezett a primitív ösztönöket felkorbácsoló ketrecharc, állatviadal stb. Az üzletiesség szelleme itatja át a szórakozást, de a sportot is. A szabadság nevében a kultúrára fenntartott helyen burjánzik az esztétikai környezetszennyezés. Művészetet a lakodalmas rock, a „buli-zene”, a valóság-show-k, a szappanoperák, az agymosás és a bulvár jelentik. Egyértelmű a túlzott fogyasztásra serkentő, hajszoló multinacionális cégekkel történt szövetség, összefonódás, mindez a személyes szabadságra történő hivatkozással. Modern korunk szabados közönségességét alátámasztja, hogy az un. celebek lettek a példaképek, akiknek („csak tiszta forrásból” idézek.): ”Nincsenek, és ha vannak is, nem érdekelnek, az un. értékek. Lényeg, hogy mindig jól érezzük magunkat, minden legyen „kúl”. Követendő példa híján az ifjúság jelentős része megveti a komoly munkát, elfordul az elfogadott értékektől, célok és értékek nélkül cselleng a világban. Már csak az igénytelen szórakozás, - erények, érdemek, célok, egyéniség nem lévén - a „balhé” vágya űzi, hajtja, lelki-szellemi ürességét drogokkal próbálja kitölteni.(Az addiktológusok által közzétett elborzasztó adatok szerint, számos drogos fiatal szókincse 30-40-re szűkült.) Elszomorító, hogy a mai magyar irodalom egyik oszlopos tagjának kikiáltott neoliberális írónk teljes mellszélességgel kiállt a kábítószer legalizálása, liberalizálása mellett! Nagyon beteg az a társadalom, ahol a fiatalok tekintélyes része drogfüggő, más része pszicho-analitikushoz jár. A drogtól elhülyült „ember” is egyenlő jogú állampolgár? A „mindenki azt csinál, amit akar” elv értelmében a példát kereső fiatal a felnőttek zömétől szintén csak az üres, igénytelen szórakozást, az alkoholizmust tanulhatja többnyire. Ha nincs pozitív minta, példa, segítség, ebből az életmódból való kiút bemutatása, akkor ez az attitűd bővítetten újra és újratermelődik. Mert mit lát a környezetében: a primitív „valóság-show”-kat, autó- és motorversenyeket, a szurkolással álcázott balhézást, az inverz szellemi vetélkedőket, ahol a legbutább, a legműveletlenebb a nyertes. És a „nyerő” még csak nem is szégyelli, sőt büszke elképesztő butaságára. A média pedig felhasználja népszerűsége, nézettsége növelésére, mert számára is joga mindehhez. A szépirodalom ismerete híján a széles tömegeknek szóló könny-fakasztó giccs, vagy a primitíven didaktikus szellemtelen tele-regények, lektűr-irodalom tölti be a művészet helyét. A tanulás, a széles műveltség elsajátítása, valamint ezek bázisán történő gondolkodás fárasztó, nem kifizetődő, és „ciki”. Tetemes idő válik szabaddá, megjelent az unalom, az idő „agyonütésének” problémája, tárgyi tudásuk, műveltségük gyarapítása helyett. A valódi kultúrát lassan kiszorítja – az Amerikából behurcolt parlagfűhöz hasonlóan.– a cooltúra. Mindehhez a – liberalizmusnak köszönhetően – alapvető joga van. A butaság mindenki alkotmányos joga. Korunk erkölcsi életének súlyos fogyatékossága, az értékrendnek, az élvezetek, a hedonizmus kultusza irányába történt eltolódása, és a magasabb rendű közösségi és perszonális értékek tagadása. A tömegigény manipulálása, majd kiszolgálása – zsurnalizmus – üzlet: korunk liberális hírszerkesztésének szentháromsága. Jelen, és hasonló leleplező tanulmány soha nem kerülhet általuk kiadásra,  a profitközpontú könyvkiadás ön?cenzúrája majd tesz róla. Mivel a személyiségi jogok ezt is megengedik: így a mindennapokban eluralkodott az udvariatlanság, bunkóság, a tahóság, a verbális és fizikai agresszió. A beszédben nyüzsög a pongyolaság, a fülsértő helytelenség, a magyartalanság, az angol „szak-kifejezések” sokasága, (hihetetlen, de megtörtént, hogy egy vásárló „Edáj” (ADY) kötetet kért a könyvesboltban), az öncélú trágárság, a szleng. Ezen a szubkultúrán – a liberálisok szerint – senkinek sincs joga, felhatalmazása változtatni, hiszen mindenki úgy beszél, ahogy akar, ahogy tud (Élet és Irodalom, 2007), Az addig magas szintű, mérvadó – a múlt rendszerben ellenzéki – folyóiratban egy nyelvész(!?) óriási vehemenciával kikelt  a nyelvművelés – kiváltképp a feledhetetlen érdemű és emlékű Lőrincze Lajos – ellen. A nyelvművelést a fejlődést gátló anakronizmussal, arisztokratizmussal, személyiségi jogok megsértésével, a tanulatlan, műveletlen emberekkel szembeni diszkriminációval, lealázással vádolta. (Azóta nem veszem az addig – 30 éve járatott – évenként bekötött lapot.) Az elektromos média azóta sem sugároz nyelvművelő műsorokat. A kicsinyes neoliberalizmus rafinériájának köszönhető, hogy ma már semmi nem az, ami: a csúnya, a kövér, a debil, az imbecillis, az idióta, gyilkos stb. jelzők helyett megszépítő, a lényeget elkenő, - sajátos, sérült, speciális, súlyproblémával, kihívásokkal küzdő, rosszul szocializálódott (rossz volt a gyerek-kora) – jelzőket szabad használni. A liberális esztétika megengedi a klasszikus irodalmi alkotások átírását a saját ízlésüknek, a korszellemnek megfelelően.(pl. Rómeó néger, Júlia férfi) Hosszan folytathatnám a kabarék kedvenc témájául szolgáló példákat. („A téma az utcán hever”) Alapvetően felfordult a világ: a liberális „népművelés” szerint nem az embereket kell felemelni a magas kultúrához, hanem a kultúrát kell lebutítani a tömegízlés szintjére. A „politikai korrektség” nem engedi meg a néger, mesztic, mulatt, busman kifejezéseket, helyettük afrikai, afroamerikai, egyéb nevetségesen eufemisztikus elnevezéseket szabad használni, mintha minden afrikai csak és egyformán fekete lenne.