Az embereknek, - a kultúrához való viszonya alapján - három fő csoportja  különböztethető meg. Az első csoportot a kultúrát alkotó, pozitív irányban alakító, - a fejlődéséhez bármilyen kicsi mozaikkal is hozzájáruló – emberek képezik. A második csoportot azok alkotják, akik élvezik, használják a kultúrát, annak javainak birtoklása az életük szerves részét jelentik. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik nélkülözik, megvetik, negligálják a kultúrát. Jobb esetben valamilyen szánalmas szubkultúrával rendelkeznek. (Mielőtt bárki megvádolna vaskalapos, szemellenzős, könyökvédős nyárspolgárisággal, elfogadom a kísérletezést, az addigiak pozitív meghaladását, ha az nem öncélú exhibicionizmus, egyénieskedés, feltűnősködés, vagy öncélú, durva polgár- pukkasztás. Figyelemmel kísérve pl. az underground zenei szerzeményeit, nem tagadhatjuk el, hogy zömük magasan felette áll pl. a szocialista realizmus sematikus, hivatalos „művészetén”. Egy másik példaként megemlíteném a szintén szubkultúrát képező Trisztán Tzara vezette dadaizmust, melynek tagjai – paradox módon – képzettek, és magasan kulturált művészek voltak.) Az akadémikus festészet soha nem lesz barátja az impresszionizmusnak, a szürrealizmusnak, az avantgárdnak. Több mint valószínű, hogy minden kultúra szubkultúraként indult útjára, majd később vált – ha vált – korszakalkotóvá, általánosan ismerté, elfogadottá. Szerencsére, a szubkultúrák nagy része megmarad a magzati szinten.                                    

    A harmadik csoport tagjainak, „köszönhetjük” a szemetes utcákat, megrongált parkokat, erdőket, a romhalmazzá amortizált köztereket, járműveket. Ezek kínozzák az állatokat, károsítják környezetünket, keserítik meg közérzetünket. Az emberiségnek azt a hányadát adják, amelyik a közösség, a társadalom javára semmit nem adnak, de minden kedvezményre igényt tartanak, mondván:” nekem ez alapjogon jár.” Miért is? Idézzük Márai Sándort e réteg jellemzésére:„Olyan harsány örömmel barmosítja el a világot, hogy bömbölése előtt néha a legjobbak is csüggedten elhallgatnak. A szellem számára eleve gyanús.” Ez a csoport a demokrácia, a liberális társadalom legnagyobb haszonélvezője: mert „minden ember egyenlő, egyenlő jogok illetik meg.” Élnek, és visszaélnek a mások által kiharcolt szabadsággal. Ez a réteg több hatalomnak is kedves, mert fel lehet őket használni az ellenzék leverésére, akár napjainkban is (pl. Zsil-völgyi bányászok bevetése.) A csőcselék fő bázisát képezik. Ez a réteg, amelyik nem ismeri a múltat, nincsen jövőképe, nincs kultúrája, csak a mának él. Jólétének megteremtését, érdekét az erkölcs, a jó ízlés, az előző két csoport elé helyezi. Nincs erkölcse sem, mert az erkölcsiség a személyiség érettségének szintje. Ennek a rétegnek csak joga, van kötelessége nincs. Joga van nem dolgozni, és ahhoz is, hogy a társadalom eltartsa. Ez a réteg határozza meg jórészt a már előbb kritizált tömegigényt, a közízlést. Több szocialista, baloldali társadalomkutató szerint a nyilaskeresztes mozgalom a csőcselék forradalma volt. Ez a megállapítás igaz, csak azt hallgatták el, hogy az ÁVH, a pufajkások, a munkásőrség önkéntes és lelkes tagjai szintén a csőcselék részét képezték. A két halmaz tekintélyes közös halmazt is képezett. („Kis ország vagyunk, csőcselékünk is csak egy van.”) A teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az USA „alapító atyáinak”, akik a francia felvilágosodás emlőin nevelkedtek, a demokráciáról nem voltak nagy véleménnyel. Ők is – az eszme kigondolóihoz hasonlóan – a művelt, felvilágosult értelmiség hatalmában vélték megtalálni az optimális, ideális kormányzást, a társadalom irányítását, a jóléti állam kialakítását.                                  

     A fent jellemzett rétegnél is van hitványabb csoport, mégpedig az emberek sorsa iránt közömbös, hazug, esküszegő, korrupt, amorális, képmutató politikusok, és azokat irányító, felhasználó pénzemberek rétege. Ezeket a súlyos hibákat, bűnöket esetleges kulturáltságuk, műveltségük sem kompenzálja, erkölcsi hullák.

Megfontolásra javasolom a tudás, a műveltség jelentőségének növelését, mert – szerintem – ez fontosabb, mint az öncélú, felelőtlen, irracionális szabadság. A művelt, a világot nagyvonalakban ismerő ember szabadabb, mert felismeri a szabadság határait, korlátait, érti és értékeli a szabadságot, és még a diktatúrában is képes szabad lenni. A butaság, a műveletlenség, a tudatlanság potenciális veszélyforrások. (Ez nem eredeti gondolat: már az ógörög filozófusok, és a felvilágosodás gondolkodói is felismerték és hirdették.)

         Eretnek és tabudöngető gondolatok a demokráciáról  

      A demokrácia fogalma és története az ógörög múltból gyökereztethető (demosz=nép, kratia=uralom, tehát népuralom). Vita tárgyát képezi, hogy ki a nép? De, ebből egyenesen és logikusan következik, hogy mindenki egyenlő? A hívők szerint Isten szemében valamennyien egyenlőnek vagyunk teremtve, és egyenlők vagyunk – állítólag – a törvény előtt is, mindazonáltal, létezik emberi minőség is. Értve ezalatt, hogy az emberi jellem és az intelligencia skálája rendkívül széles, a hitvány, amorális embertől a szentig, illetve, az idiótától a lángészig terjed. A faj nevét adó legfontosabb, legjellemzőbb tulajdonság (differentia specifika) semmilyen más fajnál nem mutat ilyen extrém szélsőséget, mint az emberi fajnál (Homo sapiens) az értelem. Azt a társadalmi rendszert nevezhetjük demokráciának, amely mindenkinek lehetőséget biztosít a tudás megszerzéséhez, az egészsége megtartásához, ill. a gyógyulása biztosításához, a felelősségteljes képviselő választáshoz szükséges információk megszerzéséhez.  A fent jellemzett harmadik csoport valóban alkalmas, hogy véleményét – ha egyáltalán van - kinyilváníthassa, képviseltesse? A demokrácia tárgyát képezi a kultúrák egyenlősége is? A kultúra és a művészet szélső értékei közötti különbség nem egyszerűen quantitatív, henem már qualitatív, Sem világnézeti, világértelmezési kérdésekben nem szerencsés a relativitás elfogadása, még ízlés tekintetében sem. Az emberek tudása, ismerethalmaza, intelligenciája, műveltsége nem egyenlő, sőt…csak politikai értelemben létezik az egyenlőség. Ez természetellenes, viszont politikai érdek, A szó nemesebb ételmében vett ember számára, a kultúra, a műveltség léte, vagy hiánya, nem alternatíva. Az emberek egyenlősége egy dogma, erről szóló vita pedig tabu.