El kell ismerni, hogy a liberalizmus elvileg, megfelelően adagolva, egy, erre az emelt szintre felnőtt társadalom számára valóban nemes és követendő eszme lenne, ha számos alapelveit nem involválták volna más eszmerendszerek. Mint már említettem volt, ennek széles körben történő, kellő racionalitással átgondolt gyakorlatához egy szellemileg, erkölcsileg felnőtt társadalom szükségeltetik. Amennyiben időnek előtte, nem a megfelelő dózisban adagoljuk, akkor egy betegség, a pubertas praecox-hoz hasonló állapotba kerül a társadalom. Az analógiát kifejtve: a nemi fejlődés, az ivarérettség, alapvető kritériuma a felnőttségnek, elengedhetetlen feltétele, faktora a teljes életnek, de a normál pubertáskor előtti ivar-érettség, szellemi és testi retardációt eredményez.            

 A múlt ismerete nélkül lehetetlen a jövőt kiszámítani, irányát extrapolálni. Nem nehéz – és nem erőltetett - párhuzamot vonni a Római Birodalom és jelenünk között. Természetesen, nem kívánjuk részleteiben felidézni a dicső múlttal, de dicstelen bukással végződő birodalom történetét, - ez intellektuális minimum – de erősen leegyszerűsítve, a bukás legfőbb okai a barbár népvándorlás, és az állam érdekét mindenek fölé helyezett tudat és erkölcs, a köztársasági római erények eltűnése, az eltúlzott individualizmus, valamint a hedonista attitűd térnyerése voltak.      

    Lehet és kell tanulni a múlt hibáiból, ha felismerjük a történelmi hasonlóságokat, és igyekszünk kikerülni azokat a csapdákat, amelyekről bebizonyosodott, hogy zsákutca volt. Röviden vázoljuk fel korunk történetét, az ipari társadalmak korszakait.  Először az ipari-technológiai magas szintje alakult ki, amelynek eléréséig a kapitalista gazdaság dinamikáját elsőként, főleg a belgazdaságra szorítkozó, modern technológiára épülő tőkés iparágaknak, a tradicionális ágazatok rovására történő fokozatos, de egyre intenzívebb kiterjesztése, a külgazdaságban pedig a fejletlenebb országok felé irányuló piacszerzés, a fogyasztási cikkek kereskedelmi exportja adja. A kapitalista gazdálkodás globalizációja, a modern technológia és termelési módszerek, termékszerkezetek elterjesztése a fejletlen országokban a hazai ipari termelés, a gyárak bekebelezését, a hagyományos ágazatok sorvadását, a fejlett országokban viszont az extenzív kapitalizmus válságát eredményezte. Ezt a korszakot a tömegfogyasztás korának nevezhetjük. Ez maga után vonta a fogyasztói társadalom kialakulását, amelyben a gazdaság húzóágazatává a tartós – de egyre rosszabb minőségű – fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások és szolgáltatások váltak. Ezen ágazatok a társadalom figyelmét a kínálattól a kereslet, a termelésről a fogyasztás felé irányították. Az ipari-technológiai érettség státuszának elérése után több irányba lehet fordulni. 1.: expanziós-katonai célok elérése, 2.:a fogyasztói társadalom megteremtése, 3.: a jóléti állam kialakítása. Mindegyik alternatívára lehet példákat említeni, amitől most természetesen eltekintünk. Létezik azonban ezeknek együttes megléte, keveréke is, amelyre már hoztunk példát. A fogyasztói társadalom, korunk realitása. A tömeg-fogyasztás, és a jóléti állam megteremtése sok esetben azonos pályára fut, mindazonáltal különböző utakon kívánják megvalósítani. Nem kívánunk a közgazdasági fejtegetések irányába elcsábulni, ezért ezt az elmefuttatást most lezárjuk. Az azonban megemlítendő, hogy a piacgazdaság kizárólagosságát igyekeznek a vállalatok tompítani, és az államok, egyre inkább a tervezés felé fordulnak. A piac szerepét a tervezés veszi át, a modern ipari szervezet lassan egybeolvad az állammal. (Kitűnő példa erre Dánia. Az utóbbi évtizedben több Nobel-díjat is kiosztottak a tervezést preferáló közgazdászok között.) A nagy részvény-társaságok ma már nem a profit maximalizálására, hanem az üzlet biztonságára, a technikai fejlesztésre, innovációra, valamint a társadalmi presztízsük javítására törekednek. A tervezés a kiugróan magas jövedelmek keltette feszültségek tompítását is szolgálhatja. A társadalmi tervezés és beavatkozás két egymással ellentétes irányát figyelhettük meg. Az egyik út, amely egy a mindent felforgató, nagyméretű társadalmi forradalom alternatívájaként kidolgozott tudományelméleti koncepció, amelyik a speciális, részleteket érintő korrekciókat, a reformokat javasolja. A másik út, a libertáriánus progresszív út, amely szemben áll a józan, mértéktartó társadalmi reformok, a kisméretű állami beavatkozások koncepciójával, és mint a klasszikus liberalizmus mai követője, szószolói az individualizmus, az antietatizmus és a szabadpiac hívei, hirdetői. Az antagonisztikus ellenfélről, a szocialista forradalom híveiről ne is essék szó. A nyugat-európai országokat jellemző folyamatos gazdasági fejlődés, a jövedelmek szociális szempontú állami szétosztásának növekvő aránya, a széleskörű „szociális-háló” kiépülése viszonylagos társadalmi béke, a társadalmi csoportok közötti érdekegyensúly mellett ment végbe. Ezt az 50-60-as évektől tartó, főleg Nyugat-Európára jellemző korszakot nevezzük a jóléti állam korának. A jóléti állam lényege a jövedelmek, a táplálkozás, a lakás, az egészségügy és oktatás egy alacsonyszintű, de biztos állami szavatolása, minden állampolgár számára politikai jogként, - nem jótékonysági – megadatott. A baloldali törekvések, az érdek-érvényesítési mechanizmusok túlzott követelése, ami a szociális jogok „mértéktelen” kiterjesztéséhez vezetett, kezdte aláásni a gazdaság ösztönzési rendszerét, a jóléti állam saját alapjait kezdte rombolni. A számos kedvezőtlen közgazdasági és politikai ok, valamint, az, hogy egyre több lett „potyautas,” – mivel az ingyen dolognak nincs becsülete, tehát pazarol, - mindezen kedvezőtlen jelenségek következtében a jóléti társadalom a válság jeleit kezdte mutatni. Ezt a korszakot nevezték szocialista terminológiával a „rothadó kapitalizmusnak”.         

Erre a nagyon vázlatos és szimplifikált kitérőre azért volt szükség, hogy alapfokon megértsük, hogy a gazdaság miként befolyásolja az életmódot, életformát. A II. világháború utáni nemzedékek csalódottsága, anarchikus lázadása mind az USA-ban, mind az egyre inkább amerikanizálódott Nyugat-Európában újra és újra kirobban, mert – úgy vélték - nem történtek meg a remélt, valódi társadalmi változások. A fiatalság egy része tehát – noha cél nélkül – lázadozott: általában a polgári életforma ellen, szabadságot követelt a szükségszerű ellenében, a „csak azért is”, a féktelen önérvényesítés szándékával. Az életformák pluralitásának forradalmát a gazdaságilag fejlett nyugaton az alábbi tényezők alapozták meg: A tömegtermelés, a tömegfogyasztás, kialakította a fogyasztói társadalmat, aminek köszönhetően növekedett a szabadidő. A 60-as évek (68-as diáklázadások) diák- és ellen-kulturális mozgalmai egy új, az előző generációktól szögesen eltérő életmódmintákat hoztak a felszínre, amelyek végül áttevődtek az egész társadalomra. A korábban deviánsnak mondott viselkedési formák, (homoszexualitás, kábítószerezés, promiszkuitás, munkakerülés stb.) életstílusok elfogadottá váltak. Az állam, a jogrendszer – először választási kényszerből, majd önként vállalva, hiszen ebben szocializálódtak – követte ezt a trendet. Be kell látnunk, nem elfogadható a liberálisok azon követelése, hogy minden szélsőséges emberi vágy, emberi joggá emelkedjen. Adódik egy feltételezés: a politikai döntéshozók – a valamit, valamiért elv alapján – a felső réteg bűntetteinek enyhe megítéléséért cserébe, a bűnözést általában enyhén, liberálisan kezelték. Megnő a vallási és etnikai csoportok „önazonosság-tudata”, amely számos szubkultúra, -izmus megszületésében nyilvánult meg. Remek filmek, (Szelíd motorosok, Hair) és írásművek szólnak (Keruac, Ginsberg, Osborne, Capote és más beat író) – hitelesen -  erről az életérzésről és korszakról.