Az embereknek, - a kultúrához való viszonya alapján - három fő csoportja  különböztethető meg. Az első csoportot a kultúrát alkotó, pozitív irányban alakító, - a fejlődéséhez bármilyen kicsi mozaikkal is hozzájáruló – emberek képezik. A második csoportot azok alkotják, akik élvezik, használják a kultúrát, annak javainak birtoklása az életük szerves részét jelentik. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik nélkülözik, megvetik, negligálják a kultúrát. Jobb esetben valamilyen szánalmas szubkultúrával rendelkeznek. (Mielőtt bárki megvádolna vaskalapos, szemellenzős, könyökvédős nyárspolgárisággal, elfogadom a kísérletezést, az addigiak pozitív meghaladását, ha az nem öncélú exhibicionizmus, egyénieskedés, feltűnősködés, vagy öncélú, durva polgár- pukkasztás. Figyelemmel kísérve pl. az underground zenei szerzeményeit, nem tagadhatjuk el, hogy zömük magasan felette áll pl. a szocialista realizmus sematikus, hivatalos „művészetén”. Egy másik példaként megemlíteném a szintén szubkultúrát képező Trisztán Tzara vezette dadaizmust, melynek tagjai – paradox módon – képzettek, és magasan kulturált művészek voltak.) Az akadémikus festészet soha nem lesz barátja az impresszionizmusnak, a szürrealizmusnak, az avantgárdnak. Több mint valószínű, hogy minden kultúra szubkultúraként indult útjára, majd később vált – ha vált – korszakalkotóvá, általánosan ismerté, elfogadottá. Szerencsére, a szubkultúrák nagy része megmarad a magzati szinten.                                     

    A harmadik csoport tagjainak, „köszönhetjük” a szemetes utcákat, megrongált parkokat, erdőket, a romhalmazzá amortizált köztereket, járműveket. Ezek kínozzák az állatokat, károsítják környezetünket, keserítik meg közérzetünket. Az emberiségnek azt a hányadát adják, amelyik a közösség, a társadalom javára semmit nem adnak, de minden kedvezményre igényt tartanak, mondván:” nekem ez alapjogon jár.” Miért is? Idézzük Márai Sándort e réteg jellemzésére:„Olyan harsány örömmel barmosítja el a világot, hogy bömbölése előtt néha a legjobbak is csüggedten elhallgatnak. A szellem számára eleve gyanús.” Ez a csoport a demokrácia, a liberális társadalom legnagyobb haszonélvezője: mert „minden ember egyenlő, egyenlő jogok illetik meg.” Élnek, és visszaélnek a mások által kiharcolt szabadsággal. Ez a réteg több hatalomnak is kedves, mert fel lehet őket használni az ellenzék leverésére, akár napjainkban is (pl. Zsil-völgyi bányászok bevetése.) A csőcselék fő bázisát képezik. Ez a réteg, amelyik nem ismeri a múltat, nincsen jövőképe, nincs kultúrája, csak a mának él. Jólétének megteremtését, érdekét az erkölcs, a jó ízlés, az előző két csoport elé helyezi. Nincs erkölcse sem, mert az erkölcsiség a személyiség érettségének szintje. Ennek a rétegnek csak joga, van kötelessége nincs. Joga van nem dolgozni, és ahhoz is, hogy a társadalom eltartsa. Ez a réteg határozza meg jórészt a már előbb kritizált tömegigényt, a közízlést. Több szocialista, baloldali társadalomkutató szerint a nyilaskeresztes mozgalom a csőcselék forradalma volt. Ez a megállapítás igaz, csak azt hallgatták el, hogy az ÁVH, a pufajkások, a munkásőrség önkéntes és lelkes tagjai szintén a csőcselék részét képezték. A két halmaz tekintélyes közös halmazt is képezett. („Kis ország vagyunk, csőcselékünk is csak egy van.”) A teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az USA „alapító atyáinak”, akik a francia felvilágosodás emlőin nevelkedtek, a demokráciáról nem voltak nagy véleménnyel. Ők is – az eszme kigondolóihoz hasonlóan – a művelt, felvilágosult értelmiség hatalmában vélték megtalálni az optimális, ideális kormányzást, a társadalom irányítását, a jóléti állam kialakítását.                                  

     A fent jellemzett rétegnél is van hitványabb csoport, mégpedig az emberek sorsa iránt közömbös, hazug, esküszegő, korrupt, amorális, képmutató politikusok, és azokat irányító, felhasználó pénzemberek rétege. Ezeket a súlyos hibákat, bűnöket esetleges kulturáltságuk, műveltségük sem kompenzálja, erkölcsi hullák.

Megfontolásra javasolom a tudás, a műveltség jelentőségének növelését, mert – szerintem – ez fontosabb, mint az öncélú, felelőtlen, irracionális szabadság. A művelt, a világot nagyvonalakban ismerő ember szabadabb, mert felismeri a szabadság határait, korlátait, érti és értékeli a szabadságot, és még a diktatúrában is képes szabad lenni. A butaság, a műveletlenség, a tudatlanság potenciális veszélyforrások. (Ez nem eredeti gondolat: már az ógörög filozófusok, és a felvilágosodás gondolkodói is felismerték és hirdették.)       

    Ha már szóba kerültek az alapító „atyák”, akiknek személye, és még számos kiemelkedő tudós (Newton, Einstein), művész (Mozart, Goethe, Beethoven, Liszt), politikus, uralkodó (Napóleon, VI. György) érintettsége okán, egy rövid – de, annál fontosabb - kitérőt kell tennünk, néhány mondatot áldoznunk kell a – sokak szerint az ördög szövetségesének tekintett – szabadkőművességre. Ebben, a legnagyobb szemű háló merítésében csak az óriások maradtak fenn. A névsorban – sajnos - olyan nevek is helyet foglalnak, akik neve hallatán egy magyar szájban megkeseredik a nyál: Masaryk, Benes, N. Balescu, O. Goga. A szabadkőművesség története a XVIII. századra nyúlik vissza. Keletkezése, tevékenysége, szerepe, ideiglenes megtorpanása, majd újabb fellendülése a XIX. század második felében, önálló elemzést érdemelne, a szervezet kétszáz éves érdekfeszítő, gazdag történetére azonban nem térhetünk ki. Akit érdekel ez a hallatlanul érdekes téma, annak figyelmébe ajánlom: L. Nagy Zsuzsa: Szabadkőművesség a XX. században c. könyvét Mindazonáltal – mivel ezer szállal kötődik a liberalizmushoz - néhány mondat erejéig ki kell rá térnünk. A szabadkőműves páholytagság egy – talán nagyobb – része a liberális, demokratikus nézetek és módszerek, másik része a mérsékelten konzervatív irányzatok híve volt. Nagy általánosságban antiklerikalizmus, liberalizmus és demokratikus eszmék jellemezték a szabadkőművességet. Napjainkban számos elmélet született az un. Új Világrend nevű, - a szabadkőművességgel feltételezett szoros kapcsolatba hozható - szélsőségesen kapitalista, plutokrata, a törvényeken felülálló, érinthetetlen titkos szervezet létéről, amelyet sokan paranoid összeesküvés elméletnek tartanak. Ebben a polémiában nem kívánok állást foglalni.