A klasszikus liberalizmus elvileg és eredetileg nagyon haladó gondolat volt, de az idő teltével folyamatosan változott, radikalizálódott, hogy szinte észrevétlenül átforduljon a neoliberalizmus és a libertinizmus irányába, így napjainkban szinte csak az anarchia, a szabadosság, a deviancia, a bűnözők védelmére szorítkozik. Thomas Mann írja: „De nem kell ahhoz eltökélt mizantrópnak lennie valakinek, hogy ne találja teljesen megalapozatlannak azt a gyanút, miszerint az emberek nagy többsége a szégyentől és az illendőségtől való szabadságra gondol amikor szabadság után áhitozik. A szabadságfogalom ez a negativitása határtalan, egy nihilista fogalomról van szó, amely csak a legcsekélyebb adagban gyógyító hatású, officinális méreg. Másutt: „A szabadság mint a művészet romlása: ez korunknak egy ilyen felismerése, olyan igazság , amely a kor akaratáról tamuskodik.”  Nem tudom, nem eszementnek minősíteni azt az elvet, amely a hatóságokat gúzsba köti, eszköztárát túlzottan korlátozza, miközben a szocio- és pszichopata bűnözőket ártatlan kezesbárányként kezeli. Ha a klasszikus liberalizmus elvei (többek között, az egyenlő polgári jogok igen, de nem egyenlő politikai jogok illetik meg az embereket, a választójog tulajdonhoz vagy műveltséghez kötött) nem mutálódtak volna kimérává, úgy a mai napig széles körben népszerű maradt volna. Mivelhogy egy ideológia, eszme értékét a gyakorlóinak, táborának és vezetőinek etikája, tettei, megnyilvánulásai, a benne élők tapasztalata minősítik, ezért nem hitelesek és jogosak a bírálatokra történő élénk tiltakozások. Nem tudják hitelt érdemlően cáfolni azokat a vádakat, amelyekkel a liberalizmust, ellenfelei illetik. Ezeket a vádakat alább részletezem, most csak a bírálatok summázatára, rövid összefoglalására szorítkozom: a liberalizmus a manchesterizmus, a korlátlan szabad-kereskedelem ideológiája, erkölcsi relativizmusa a társadalom szétbomlásához, a környezet elpusztításához vezet, előkészíti a talajt a radikális ideológiák számára. Nem tartom haszontalannak ismételni – ezáltal is hangsúlyozni - egyes ellenzői érvelését, hogy a liberalizmus betöltötte történelmi szerepét. Az alkotmányosság, az emberi jogok tisztelete és a piacgazdaság elvei megvalósultak, azokat néhány marginális politikai csoporton kívül senki sem kérdőjelezi meg, a liberalizmus alapeszméi tehát beépültek más eszme-rendszerekbe, így megszűnt a létalapja. A rendszerváltás után negyed évszázaddal – a magyar liberalizmus hajdani dicsőségét és jelenlegi bukását látva – megállapíthatjuk, hogy nem túlzás a magyar liberalizmust, úgy ábrázolni, mint a folyamatos hanyatlás, haldoklás, „egy exitus” történetét.