Tanulmányom az elme többszintű aszimmetriájának tényét, okait, és ennek gyümölcseként megszülető szellemi sokrétűséget, sokszínűséget, a tudat, az elme két oldalát, a világ magyarázatának két – egymással szembenálló racionális és irracionális – létét boncolgatja. Ezt a dolgozatot elsősorban nem az alábbi témákban jártas szak-embereknek, (agykutató, neurobiológus, pszichológus-pszichiáter, filozófus) ajánlom, hiszen ők a szakkérdésekben részletesebben, mélyebben, átfogóbban tájékozottak és informáltak. (Mindazonáltal szívesen fogadnám kritikájukat, ítéletüket, javaslataikat.) Ajánlom viszont a „kiművelt emberfők” számára, azoknak, akik nyomon követik a természet- és társadalomtudományok eredményeit, érdeklődéssel és a felelősség igényével fordulnak az emberi és társadalmi sorskérdések felé. Úgy érzem – néhány szót kell szólnom e könyv jellegéről. Túlzás volna a cím alapján tudományos értekezésnek tekinteni ezt az ismeretterjesztő célú áttekintést. Tanulmányom ahhoz túl sok természet- és társadalomtudományi kérdést vet fel, de tárgya, az emberi elme az univerzum egyik legbonyolultabb képződménye. Nem célom egy értekezés, amely az olvasóközönség számára érdektelen lenne. Azonban, célom a figyelem felhívása egy olyan jelenségre, amellyel naponta szembesülünk: - az elme aszimmetriájára. Évtizedek óta foglalkoztat, immáron szilárd meggyőződésemé vált az alábbi kérdések jogossága, indokoltsága és már-már feszítő aktualitása, miszerint: ha az embernek minden (apparátus, cél, motiváció) rendelkezésre áll a logikus gondolkodáshoz, akkor a többség miért nem él ezzel a lehetőséggel? Az emberek többsége miért helyezi előtérbe az irracionalitást, a felmerülő problémát elsőre miért érzelmileg közelítik meg? „Ira inpedit animi inditium. (Cato: Józanul ítélni nem hagy indulatunk.”) Miért engedünk az indulatok, illúziók, érzelmek és hitek csábításának, hogy hánykolódjunk a tabuk és dogmák Szküllái ’s Kharübdiszei között? Miért nem használja ki az ember azt az óriási kapacitást, amely anatómiai, fiziológiai és neuro-informatikai vonatkozásokban a rendelkezésére áll? Hogyan lehetünk egyszerre ilyen okosok és ilyen ostobák? Miért gondolják, hogy a szakrális metafizika magasabb rendű szellemi termék, mint a racionális, materialista gondolatmenet? Miért gondolja az Ember, hogy jogot, vagy felhatalmazást kapott bárhonnan is arra, hogy más fajokat kiirtson szórakozásból, anyagi nyerészkedésből. Miért nem látja be, hogy nem egésze, csak része az elő világnak, nem uralkodhat felelőtlenül az egész bolygó felett, hogy új és újabb életteret hódítson meg a túlszaporodása és pazarlása által túlzott, indokolatlaneloo szükségleteinek, igényeinek?                                                                                                                                       

A kérdések talán szónokiak, ugyanakkor jogosak, logikusak, de a felelet a tabuk - és néha a hipokrita képmutatás miatt - nagyon nehéz. Tanulmányom higgadt és objektív értékelést kíván adni egy olyan témáról, amely gyakran süllyed a leegyszerűsítés, az értetlenség, az elferdítés langyos, kényelmes ingoványába. A „politikai korrektség” előtérbe helyezése, a választ csak korlátok közé szorítva teszi lehetővé, előtérbe lép a probléma elhárításának, elodázásának, és a „már a kérdés felvetése is felháborító!” üres szlogene. A szabad társadalomnak tolerálni és biztosítani kell azt a jogot - még ha bizonyos kérdésekben csaknem mindenki egyet is ért –, hogy egyesek ne értsenek egyet, mert bizonyos esetekben e keveseknek lesz igaza, és ha elég okosok, kitartóak, meglehet, ha eléggé igazuk is van, a végén győzni fognak. - Elvileg. Nem okvetlenül igaz az, amit sokan állítanak. Tanulmányom számos kényes kérdést vet fel. A kérdésekre nem kívánok válaszokat adni, egyrészt, mert magam sem tudok (nincs birtokomban a Bölcsek Köve) – bár véleményem van –, másrészt, a válaszokat az olvasónak önmagának kell megadnia, kinek-kinek, tudása, „adatbázisa”, műveltsége és világnézete szerint.