Ha betekintünk az írott, vagy az elektronikus sajtó híradásaiba, a következő lehangoló hírek tömkelegével találkozunk: feldarabolta, megkéselte, agyonlőtte, felgyújtotta, direkt elgázolta, agyonütötte, szembe ment a forgalommal, nem állt meg a sorompónál, halálra verte, éheztette apját, anyját, gyerekét, egyéb rokonát. Sírokat dúlnak fel, elpusztítják a park fiatal fáit, és még sajnos, hosszan folytathatnánk ezeket a „dicső”emberi tetteket, személység-megnyilvánulásokat. Ezeket hallva, és az altesti villantásokról tudósító hírek láttán egy neobarbár civilizáció víziója rémlik fel bennem. Az emberi butaság nemcsak kriminális esetekben érhető tetten, csak példaként: egy házaspár, -20 fokos hidegben, hóviharban, kisgyermekkel, takaró, étel nélkül, rossz autóval elindul egy hosszú útra! Komoly pénzeket fizetnek illegális, ellenőrizetlen „örök fiatalságot, tökéletes egészséget, „Aphrodité szépségét, herkulesi férfierőt” ígérő, minden betegségtől megóvó csoda-szerekért. Természettudományos műveltség hiányában szó szerint áldozatává válnak áltudományos kuruzslásoknak. A védőoltás ellen fellépők a tudatlanságon felül, önzésükkel morális vétséget is elkövetnek azáltal, hogy emberi életeket veszélyeztetnek. Sokan váltságdíjra gyűjtöttek pénzt egy félévszázaddal korábbi időbe helyezett szappanopera főhősének kiszabadítására. A megszemélyesített figurával azonosítják a figurát alakító színészt. Létezik a tudatlanságnak, a műveletlenségnek, a szellemi igénytelenségnek egy olyan szintje, amelyre már nincs, nem szabadna, hogy legyen mentség és tolerálható lenne. A butaság alapvető emberi jog(?) (Véleményem szerint a műveletlenség bűn, merénylet az emberi kultúra ellen. A magyar történelem nem tudása, egy adott szint alatt: hazaárulás!) A fent említett néhány szomorú példa, csak egy-egy csepp a tengerben. A hívők szerint Isten szemében valamennyien egyenlőnek vagyunk teremtve, és azok vagyunk – állítólag - a törvény előtt is, de azért létezik emberi minőség is. Értve ez alatt, hogy az emberi jellem és az intelligencia skálája, a hitvány embertől a szentig, illetve, az idiótától a lángészig terjed. De milyen gátjai lehetnek a logikus, racionális gondolkodásnak? Kognitív, mentális vagy pszichés? Amennyiben – márpedig zömében – pszichés, akkor ez az ok milyen természetű: szociális-, vagy nevelési hiányosság, szellemi igénytelenség, motivációhiány, elvakult hit? Kétségtelen, hogy az irracionalizmus, az érzelmek nagyobb arány képviselnek az elmében, mint a ráció. (Freud és utódai szerint is a lélek tartalma gazdagabb, mint a tudat.) Elgondolkodtató, hogy az érzelmek mennyire instabilak, drogok, hormonok által könnyen befolyásolhatók. A helyzetet súlyosbítja az, ezt kihasználó üzletág, az alacsony szinten nivellálódott tömegigény, a vox populi manipulálása, majd kiszolgálása – zsurnalizmus - üzlet: korunk hírszerkesztésének szentháromsága. Az emberek általában szeretnek beszélgetni, de sokan nem tudnak. Mondják a szavakat, hogy fedezzék vele a társadalmi érintkezést illető igényeiket. A beszélgetés sója, fűszere az értelem, ezért aztán a beszélgetések nem kis része íztelen. De ami íztelen, az nem szükségszerűen ártalmatlan. A korlátoltság nem veszélytelen. A mindennapokban eluralkodott a tahóság, a bunkóság, az udvariatlanság, az ignorancia, a verbális és fizikai agresszivitás. És a legbutábbak a legharsányabbak. A köznyelvben nyüzsög a magyartalanság, a pongyolaság, a”suk,-sük”, és egyéb fülsértő helytelenség: manapság divattá vált a „cég, aki”, vagy a „hivatal, aki”, (ezt, ki találta ki?), a szakmaiságot imitáló divatos szavak, az SMS-, a pláza-nyelv, az öncélú trágárság, a helyes beszédet helyettesítő szleng. Általában hiányos a nyelvi műveltség. Senkit nem érdekel Herder jóslata? Vagy már nincs jelentősége az anyanyelv minél magasabb és szélesebb fokú elsajátításának? Szomorú, hogy hagyjuk elsilányulni anyanyelvünket, amelyről nemzetközi kutatások is bizonyították, hogy az egyértelműség, és a pontos helymeghatározás terén az egyik legkiemelkedőbb nyelv. Az általános nyelvi műveltséghez nemcsak a köznyelv ismerete, helyes használata tartozik, hanem az irodalmi nyelvünk, nyelvjárásaink sőt, talán a régi nyelvünk ismerete is. (Bár egyes liberális nyelvész szerint a nyelvművelés szegregál. Ez a ”kioktatás” merő arisztokratikus nagyképűség, amely felsőbbrendűségében diszkriminál, lealáz, sérti, csorbítja a személyességi jogokat. „Mindenki úgy beszél, ahogy akar, vagy, ahogy tud.” - Élet és Irodalom, 2007.) Kazinczy Ferenc, Lőrincze Lajos, Grétsy László – a nagy elődökkel együtt – pedig hadd forogjanak a sírjukban.